BL/El: történelmi tett – először lesz egy nemzetből a 4 döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 00:11
null
Aubameyang triplájával El-vezette a döntőbe az Arsenalt (Fotó: AFP)
Emlékezetes meccseken jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe kedden és szerdán a Liverpool és a Tottenham, majd amikor csütörtök este az Arsenal és a Chelsea is beverekedte magát az Európa-liga fináléjába, eldőlt, hogy az európai kupasorozatok történetében első alkalommal kerültek be (legalább) két fináléba is egy azonos nemzetből való csapatok.

A most futó Bajnokok Ligája-kiírásig 6 alkalommal fordult elő, hogy két azonos nemzetbeli csapat szerepeljen a sorozat döntőjében – a jogelőd BEK-ben hasonlóra nem volt példa. Első alkalommal 2000-ben fordult elő ilyen, akkor a Real Madrid és a Valencia találkozott a fináléban, három évvel később két olasz, a Milan és a Juventus döntőzött, majd újabb öt év múlva, 2008-ban a Manchester United és a Chelsea játszhatott az adott kiírás utolsó mérkőzésén.

2013-ban jött az eddigi egyetlen össznémet finálé – Bayern–Dortmund –, és a sort két madridi derbi zárta a múltban: 2014-ben és 2016-ban is a Real és az Atlético mérkőzött meg egymással a döntőben.

Ezekben az években a második számú európai kupasorozatban, az UEFA-kupában, illetve 2009–2010-től az Európa-ligában nem két azonos nemzetbeli gárda jutott be a fináléba, következésképpen most lesz az első alkalom, hogy mind a két európai kupa döntőjében azonos nemzetbeli csapatok szerepelnek, sőt: rögtön egy nemzet, Anglia adja mind a négy finalistát!

Az Európa-ligában – illetve jogelődjeiben, a Vásárvárosok Kupájában, az EVK-ban, majd az UEFA-kupában – 12-szer fordult elő össznemzeti döntő a mostani kiírásig. A spanyolok az egyeduralkodók itt is: 5 alkalommal adták mind a két döntőst, az olaszok négyszer, az angolok, a németek és a portugálok egyszer-egyszer.

Amikor még három európai kupasorozat létezett (1999-ig), a második számú torna a Kupagyőztesek Európa-kupája volt – az UEFA-kupa csak a harmadik számú sorozatnak számított –, de a KEK-ben egyszer sem fordult elő, hogy azonos nemzetbeli csapatok játszották volna a döntőt.

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
, VISSZAVÁGÓ
Május 7., kedd
Liverpool (angol)–FC Barcelona (spanyol) 4–0
(Origi 7., 79., Wijnaldum 54., 56.)
Továbbjutott: a Liverpool, 4–3-as összesítéssel
Május 8., szerda
Ajax (holland)–Tottenham (angol) 2–3
(De Ligt 5., Zijes 35., ill. Lucas Moura 55., 59., 96.)
Továbbjutott: a Tottenham, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Valencia (spanyol)–Arsenal (angol) 2–4 (Gameiro 11., 58., ill. Aubameyang 17., 69., 88., Lacazette 50.)
Valencia, Mestalla. Vezette: Makiele (holland)
Továbbjutott: az Arsenal, két győzelemmel, 7–3-as összesítéssel

Chelsea (angol)–Eintracht Frankfurt (német) 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 4–3 (Loftus-Cheek 28., ill. Jovics 49.)
London,
Stamford Bridge.Vezette:Hategan (román)
Továbbjutott:aChelsea,2–2-es összesítéssel, 11-esekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik