BL: Talpon maradni, s tovább álmodni – Marko Nikolics

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.08.22. 06:54
null
Marko Nikolics nagyszerűen irányítja az egységesen játszó csapatot (Fotó: Szabó Miklós)
Az UEFA rangsora alapján az AEK a párharc esélyese, de a szerb szakember már testközelből tapasztalhatta, az erősebb és értékesebb csapat is legyőzhető.

– Nagy meccsre készül a csapat…
– Ezt a sajtótájékoztatón megjelent érdeklődők száma is bizonyítja – reagált mosolyogva Marko Nikolics, a Mol Vidi FC 39 esztendős szerb vezetőedzője. – Nem emlékszem, hogy bármilyen mérkőzésünk előtt vagy után ennyien lettek volna kíváncsiak ránk. Azért dolgoztunk, hogy idáig eljussunk. Felemelő érzés itt ülni a Bajnokok Ligája hivatalos szponzorfala előtt. Büszkék vagyunk rá, hogy a csoportkörbe jutásért játszhatunk, ilyen volumenű találkozón léphet pályára a Vidi. És ez nem csupán a klubnak óriási dicsőség, nekünk is az, hogy a magyar futballban dolgozva értük el ezt az eredményt.

– Apropó: mi lesz az eredmény?
– Korábban többször is említettem, volt egy álmunk, amikor nekivágtunk a nemzetközi kupasorozatnak, reméljük, még nem kell felébredni. Az már ugye biztos, hogy csoportmérkőzéseket játszhatunk, az a kérdés, hogy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában léphetünk-e pályára. A Vidinek és az AEK Athénnak is nyilván az a célja, hogy a BL-be jusson, a klubfutballban ez a sorozat a csúcs. A legkevésbé sem érzem a srácokon, hogy bármiféle nyomás nehezedne rájuk, vagy hogy feszültek lennének. Ők igazi harcosok, akik a legjobb tudásukat nyújtják a ránk váró BL-párharc két mérkőzésén. Szerintem az AEK a favorit, jóllehet, a kezdő sípszóig mindkét csapatnak ötven százalék esélye van a továbbjutásra. Az UEFA rangsora mindenesetre világosan jelzi, hogy a görög csapat előrébb tart nálunk.

– Számít ez a rangsor?
– A második és a harmadik selejtezőkörben is a miénknél magasabban jegyzett gárda volt az ellenfelünk, vagyis lehet, hogy a rivális csapat erősebb és értékesebb játékosok alkotják a keretét, de ettől még legyőzhető. Nagyon bízom benne, hogy sokan lesznek szerda este a stadionban, mert ezek a srácok a mindennapokban végzett munkájukkal és az utóbbi hónapokban elért eredményeikkel kiérdemelték a nézők támogatását. Remélem, parádés hangulatban léphetünk pályára.

– Meglehetősen régóta épül a Vidi stadionja – igaz, az AEK sem játszhat saját otthonában –, s ezúttal a Ferencváros stadionjában fogadják a görögöket. Tudjuk, a profinak minden pálya egyforma, de nem okozhat ez nehézséget?
– Erre nincs ráhatásunk. Nemhogy az edzőknek, a játékosoknak és a klub vezetőinek sincs. Mi lennénk a legboldogabbak, ha Fehérváron, a saját otthonunkban játszhatnánk mérkőzéseinket. Az biztos, hogy a jelenlegi állapot nem könnyíti meg a helyzetünket, de erre azt is mondhatom, tapasztalatom szerint minél nehezebb szituációban vagyunk, annál jobban összefog a közösség és jobban teljesít. Két és fél éve idegenben vagyunk otthon. Több mint egy esztendeje vagyok a Vidi edzője, és még nem irányítottam a csapatot valódi hazai mérkőzésen, és magam is, mint mindenki a Vidinél, nagyon várom, hogy elkészüljön a stadionunk. Ugyanakkor komolyan azt gondolom, hogy aki tényleg szereti a csapatot, ott lesz velünk szerda este, Fehérvárról negyven perc alatt el lehet jutni a Groupama Arénáig. Szóval ha nem is szerencsés a helyzet, úgy vélem, a mieink közül sokan ott lesznek a nézőtéren.

– Mi a személyes ambíciója? Milyen visszhangja van Szerbiában a munkájának, a Vidi eredményeinek? És ki az, akit reményei szerint a jövő heti visszavágó után elsőként hívhat azzal, hogy: „Bevittem egy magyar csapatot a Bajnokok Ligájába!”
– A feleségemet, a családtagjaimat hívom először, bármi az eredmény, ők a legfontosabbak, ez mindig így volt, most is így van, és így is marad. Szerbiában is érzékelhető, hogy figyelik a csapat teljesítményét. Most értesültem róla, hogy a legnagyobb televíziós sportcsatorna élőben közvetíti az AEK elleni mérkőzésünket – ez is nagy szó.

– Megítélése szerint milyen játékerőt képvisel a görög ellenfél?
– Ambiciózus, fanatikus szurkolók által hajtott, éles csapat az AEK, igaz, a BL-selejtező rájátszásában ez valamennyi együttesről elmondható. Csak tökéletes koncentrációval, fegyelmezett játékkal, a legjobb tudásunkat nyújtva lehetünk sikeresek. Érdekes mérkőzés lesz, az biztos.

– Július eleje óta hat nemzetközi meccset játszottak. Utaztak nyugatra, keletre, északra, most déli ellenfél jön. Melyek azok a tapasztalatok, amelyekre lehet építeni az AEK ellen?
– Sokat lehet tanulni ezeken a találkozókból, és én ideszámolom az egy évvel ezelőtt lejátszott nyolc meccset is. A szerdai lesz a hetedik, az athéni meg a nyolcadik európai kupatalálkozónk ebben az idényben, és még biztosan vár ránk hat csoportmeccs. Óriási eredménynek tartom a magyar futball szempontjából is, hogy huszonkét rangos mérkőzésen szerepelhetnek a játékosok. A tanulságok? Kemény felkészülés után luxemburgi ellenféllel kezdtünk, sokan legyintettek, hogy nem lehet probléma. A Dudelange azóta több jó csapatnak is fejfájást okozott, kiejtette a varsói Legiát, és versenyben van az Európa-liga-főtáblás szereplés kiharcolásáért. Még nem voltunk igazán jó formában, amikor a luxemburgiakkal játszottunk, de lépésről lépésre javult a teljesítményünk, és mivel a csapat hozzáállása mindvégig kifogástalan volt, nemcsak a Dudelange, hanem a bolgár bajnok Ludogorec, majd a svéd aranyérmes Malmö ellen is talpon maradtunk. Nagy mérkőzés vár ránk, rengeteget dolgoztunk azért, hogy itt lehessünk – szeretnénk tovább álmodni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik