Bónusz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.08.22. 00:02

Jól emlékszem, tavaly – még az Európa-liga-selejtező meccsei előtt – Garancsi István szerkesztőségünk vendége volt, s a Mol Vidi FC (akkor még Videoton) tulajdonosa határozottan kijelentette, Székesfehérváron európai kupasikerekre vágynak, egyértelmű cél a nemzetközi szereplés kiharcolása. Tavaly az együttes a Partizan Beograd ellen kétmérkőzésnyire volt az áhított El-csoportkörtől.

Az idén a második számú európai kupasorozat főtábláján már biztos résztvevő az együttes, míg az AEK kiverése a Bajnokok Ligája csoportkörét jelentené. A Vidi minimum megismétli 2012-es bravúrját, amelyet Paulo Sousával a kispadon ért el, sőt a jelenlegi vezetőedző, Marko Nikolics együttese a BL-főtábla előtt toporog. A magyar futball jelenlegi státusát tekintve az is óriási eredmény, hogy a Vidi ott van az El-ben!

A magyar csapatok játékosai, edzői még az egymás közti mérkőzéseik előtt is rendre azt hangoztatják, hogy nagy a nyomás – aztán a mutatott teljesítményt látva gyakran értetlenül nézünk, hogy mit is értenek ezen. A fokozott teherről értekezést tudjuk be annak, hogy a magyar labdarúgás szereplői legalább annyira áhítják a sikert, s ez megfelelési kényszerként jelentkezik náluk.

Ki merem jelenteni, a fehérváriakon most nincs semmiféle kényszer! Elérték a reális célt, az Európa-liga csoportkörében szereplést. Ami még jön, az a bónusz. Mert senki sem szólhat egy rossz szót sem, ha a Vidi kiesik az athéniak ellen, a jelenlegi erőviszonyok alapján ez nem lenne meglepetés. Ugyanakkor a Marko Nikoliccsal készült interjúból kiderül, a játékoskeret összértéke alapján az esetek többségében bizony eddig sem a székesfehérváriak voltak az esélyesek az idei BL-selejtezőben.

Ezen a nívón már nem csupán szórakozás a futball, sőt, ha azt nézem, ezen a szinten már üzlet a javából: a Malmö kiverésével a klub 7.92 millió euróval (2.56 milliárd forint) lett gazdagabb, a BL-playoffból továbbjutás pedig csaknem kétszeres bevételt jelentene. Mégis azt mondom, a Vidi-játékosok élvezzék a mérkőzés(ek) minden percét. Ne nyomást érezzenek, hanem büszkeséget, hogy a BL-főtáblára jutásért küzdenek. Ez legyen az eddigi remek szereplés hozadéka. Játsszanak a szó igazi értelmében.

Aztán ha bejutnak a csoportkörbe, az legyen bónusz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik