BL: Az orvosok döntöttek így – Pochettino Vertonghen visszaengedéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.01. 13:12
null
Vertonghent a 39. percben kellett lecserélni (Fotó: AFP)
Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur menedzsere megvédte a csapat orvosi stábját, miután azt több kritika érte Jan Vertonghen visszaengedésével kapcsolatban.

A belga védő kedden a 32. percben fejelt össze csapattársával, Toby Alderweirelddel az Ajax elleni BL-meccsen, majd hosszú perceken át ápolták a pályán, az orra vére is eleredt, olyannyira, hogy a mezét is le kellett cserélnie.

Mateu Lahoz, a találkozó spanyol játékvezetője kettős ellenőrzést rendelt el az orvosi stábtól, majd ezután engedte, hogy a 32 éves játékos visszatérjen a pályára. Vertonghen játékra is jelentkezett, engedélyt is kapott, azonban majdnem összeesett a pályán, úgy kellett letámogatni a 39. percben.

Az interneten rengetegen értetlenül álltak a történtek előtt, sokan vonták kérdőre az orvosi stábot, hogy mégis hogyan engedhették vissza a pályára a játékost.

A klub tájékoztatása szerint Vertonghen az ilyenkor elvégzendő orvosi gyorsteszten hamar átesett, vagyis nem szenvedett agyrázkódást. A mérkőzés után saját lábán hagyta el a stadiont, az újságíróknak elmondta, nem tört el semmije.

Pochettino úgy fogalmazott, nem ő döntötte el, hogy játékosa visszatérjen-e a pályára vagy sem. „Az orvosok döntöttek így. Fontos, hogy szabályszerűen jártak el, követték a protokollt.” Az argentin szakember hozzátette, Vertonghen rosszul érezte magát, azért is döntöttek a csere mellett.

„Először is meg kell védenünk a játékosok egészségét. Orvostechnikai személyzetünk megfelelően járt el, úgy döntött, hogy pályára lehet küldeni Vertonghent. Természetesen aggódtam. Ez normális, mert számomra a játékos egészsége a legfontosabb. Ha azt mondják nekem, cseréljek, nem vagyok ellene. Ezekben a szituációkban az orvosok a főnökök, sosem fogom megkérdőjelezni a döntésüket.”



BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Tottenham Hotspur (angol)–Ajax (holland) 0–1 (0–1)

London, Tottenham Hotspur Stadion, 60 243 néző. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
Tottenham Hotspur: Lloris – D. Sánchez, Alderweireld, Vertonghen (M. Sissoko, 39.) – Trippier (Foyth, 80.), Alli, Wanyama, Eriksen, Rose (B. Davies, 80.) – Lucas Moura, F. Llorente. Menedzser: Mauricio Pochettino
Ajax: Onana – Veltman, De Ligt, Blind, Tagliafico – Van de Beek, F. de Jong, Schöne (Mazraui, 65.) – Zijes (Huntelaar, 87.), Tadics, Neres. Vezetőedző: Erik ten Hag
Gólszerző:
Van de Beek (15.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik