A Bayern formalitássá silányította a visszavágót

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 20:42
null
A müncheniek öröme jogos, két góllal nyertek Londonban (Fotó: Action Images)
Fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát a Bajnokok Ligájában a német labdarúgócsapat, a Bayern München, amely a nyolcaddöntő első felvonásán idegenben két góllal nyert az Arsenal ellen.

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSE

A mérkőzés előtt

A hazaiaknál Olivier Giroud csak a kispadon kezd, helyét az „ágyúsok” kezdőcsapatában Aaron Ramsey veszi át, a vendégeknél Arjen Robben szorult ki a kezdőből.

A Bayern München a Valencia, BATE, Lille hármast megelőzve végzett az F-csoport élén, míg az Arsenal a Schalke mögött, az Olympiakosz Pireusz, Montpellier duó előtt zárt a B jelű kvartett második helyén a csoportkörben.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat jut be a BL-negyeddöntőbe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Arsenal számára létkérdés lehet a BL-továbbjutás kiharcolása, ugyanis az FA-kupát és a Ligakupát már biztosan nem nyerheti meg, a Premier League legelőkelőbb helyei pedig beláthatatlan messzeségbe kerültek. Ugyanakkor az aktuális formát tekintve a Bayern tűnik a párharc esélyesének, ráadásul az „ágyúsok” a legutóbbi két szezonban a sorozat ezen szakaszában búcsúztak. Arsene Wenger szerint csapata mentálisan és minőségileg is elég erős ahhoz, hogy túljusson a münchenieken.

„Fontos, hogy úgy álljunk hozzá, képesek vagyunk a végső győzelemre is, az odáig vezető úton viszont szembekerülhetünk kiváló együttesekkel. De bízom a játéktudásunkban és a mentális erőnkben! A nulla nulla jó eredménynek számítana egy hazai BL-meccsen, de mi támadó szellemű csapat vagyunk, ezért megpróbálunk gólokat szerezni és előnyt kiharcolni” – nyilatkozta Wenger, aki igencsak kiborult, amiért a média nagy része még a hétvégi FA-kupa-búcsúval, valamint lehetséges szerződéshosszabbításával foglalkozott.

A Bayern az előző öt, angol klub ellen megvívott, kieséses rendszerű kupacsatájából négy alkalommal továbbjutott. Ami a mostani két felet érinti, a 2000–2001-es BL-középdöntőben Londonban ikszeltek a csapatok (2–2), Münchenben a németek nyertek 1–0-ra. A 2004–2005-ös BL-nyolcaddöntőben is a Bayern ment tovább (3–1, 0–1). Érdekesség, hogy az Arsenal nem tudott győzni a legutóbbi nyolc idegenbeli BL-fellépésén a kieséses szakaszban (hét vereség mellett egy döntetlen a mérlege) – már csak emiatt is kulcsfontosságú lesz számára az esti hazai találkozó.

A mérkőzés

1. félidő

A hazaiak jobb oldali megiramodásokkal nyitották a mérkőzést, előbb Cazorla beadása Schweinsteigerről pattant saját kapuja irányába – Neuer résen volt –, majd Walcott centerezését vágták szögletre a védők, miközben a túloldalon egy blokkolt lövéssel veszélyeztetett a Bayern.

VEZET A BAYERN! A 7. percben Thomas Müller jobb oldali beadását Toni Kroos lőtte kapásból 15 méterről a kapu bal oldalába (0–1). Kroos az ötödik BL-gólját szerezte, mindegyiknél más volt az előkészítő.

A Bayern München legutóbbi a 2011–2012-es szezon nyolcaddöntőjének első mérkőzésén nem talált be – a Basel vendégeként –, azóta kivétel nélkül minden fellépésen eredményes volt a német gárda.

A kapott gól megfogta kissé az Arsenalt, a vendégek pedig nem vettek vissza, és rövid idő alatt két veszélyes helyről megítélt szabadrúgást is elvégezhettek, előbb Van Buyten 25 méteres löketét a sorfal hatástalanította, majd Schweinsteiger közelebbi tekerése végül egy német játékosról pattant a jobb alsó mellé.

A németek továbbra is támadásban maradtak, és a 21. percben már kettővel ment a Bayern: Kroos jobb oldali szögletére Van Buyten érkezett az ötös jobb oldalán, közeli fejesét még nagy bravúrral védte Szczesny, de a róla felperdülő labdát a kapu torkából Müller kotorta a hálóba (0–2). Müller a 4. szezonbeli BL-gólját szerezte, ez új egyéni rekordot jelent számára.


Mario Gomez csak a Bayern kispadján kezdett, érdekesség, hogy a támadó 25 BL-gólnál tart eddig, a komplett Arsenal kezdő tizenegy pedig összesen 23-nál...

Az angolok támadásai eddig nélkülözik az átütőerőt, de íme egy statisztika, amibe kapaszkodhatnak, a legutóbb, amikor az első 21 percben kétszer is kapituláltak, végül 3–2-re nyertek a Standard Liege otthonában.

A második gól után visszaálltak a vendégek, az Arsenal előtt így több terület nyílt, de előbb Vermaelen lövését blokkolták a védők közös erővel, majd Alaba hibája után Cazorla próbálkozásába léptek bele a németek.

A hajrát megnyomta az angol csapat, főleg beadásokkal próbálták meg feltörni a Bayern védelmét, a legnagyobb helyzet azonban így is a vendégek előtt adódott, Lahm jobb oldali beadását kevéssel fejelte a bal oldali kapufa mellé Mandzukic.

Szünet

A Porto–Málaga mérkőzéssel ellentétben ezen az összecsapáson nemcsak kaput eltaláló lövéseket jegyezhettünk fel, hanem gólokat is. A Bayern eddigi 47 olyan BL-mérkőzésén, amelyen 2–0-ra vezetett 44-szer nyert, és két döntetlen mellett csak egy vereséget szenvedett el – a Romától. A németek szezonbeli minden mérkőzésükön betaláltak eddig legalább egyszer.

2. félidő

A fordulást követően a németek gyakorlatilag megszállták az angol térfelet, a hazaiak először a harmadik percben lépték át a félpályát, akkor sem túl sokáig, miközben a németek beívelések sokaságával próbálkoztak, igaz, nagyobb helyzet végül nem alakult ki ezekből sem.

A hazaiak első lehetőségénél Cazorla 17 méteres lövését saját csapattársa blokkolta, a játékvezető azonban szögletet ítélt, Wilshere pontrúgása után Neuer elszámította a labda ívét, így az ötös vonalán helyezkedő Podolski könnyedén fejelt korábbi csapata hálójába. 1–2


Podolski mutatója nem romlott, 4. kaput találó próbálkozásából negyedszer volt eredményes. Ő a harmadik játékos, aki a Bayern színeiben és a Bayern ellen is eredményes volt a Bajnokok Ligájában Roy Makaay és Giovane Elber után, és a harmadik német Jörg Albertz és Mesut Özil után, aki a müncheniek ellen betalált a BL-ben.

A Bayern München ebben a szezonban hét BL-találkozón nyolc gólt kapott. A Bundesligában 22 meccsen hetet.

A gól után felpörgött a házigazda, Wilshere ugyanakkor hiába reklamált feltartást, nem kapott jó helyről szabadot, és Neuer is helyén nem sokkal korábban egy beívelt szabadrúgásnál. A Bayern München Ribéry kaput nem találó lövésével, majd Kroos löketével felelt, utóbbinál azonban helyén volt Szczesny.

A 63. percben beállt Robben a Bayernbe, hogy pár perccel később már saját csapattársaival veszekedjen egy késői passz után, majd egy gyors sárgaváltás után Schweinsteiger szabadrúgása szállt a jobb felső fölé.

Wilshere egy kezezésgyanús labdaszerzés után tolta meg kissé hosszan a játékszert, így Neuer magabiztosan megkaparintotta azt, majd Podolski lőtt középre a bal oldalról, de a védőkről végül kifelé pattant.

A 72. percben Giroud is pályára került, és első lehetőségéből kis híján ki is egyenlített, közeli kapáslövésénél azonban Neuer reflexmozdulattal hárított – óriási lehetőség volt!

Ehelyett itt a harmadik müncheni gól! De még milyen! Robben játszott a jobb szélen felfutó Lahmhoz, aki egyből középre adott, Mandzukic pedig Sagna szorításában úgy ért a labdához, hogy az a levegőbe felpattanva, mindkettejük felett áthullva a kapu jobb felső sarkában kötött ki. 1–3

Mandzukic találata a 100. gól volt a BL-ben, amelyet horvát játékos szerzett.

A hajrára fordulva Wilshere lövését ütötte ki Neuer, majd a túloldalon Luiz Gustavo megpattanó próbálkozásánál tett hasonlóképpen az Arsenal kapusa, mielőtt a csereként beálló Gomez a léc fölé ágyúzott.

A mérkőzés utolsó perceiben még Cazorla veszélyes helyről elvégzett szabadrúgása, majd a kipattanó után Sagna lövése hordozta magában a gólt, újabb találatot azonban már nem láthatott a londoni közönség, így a Bayern München végül 3–1-re nyert, gyakorlatilag eldöntve a párharc kimenetelét.

A Bajnokok Ligája kieséses szakaszában eddig két alkalommal fordult elő, hogy egy csapat hazai vereséget követően továbbjutott, 1996-ban az Ajax, 2011-ben pedig az Inter – utóbbi épp a Bayern München ellen…

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ARSENAL (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 1–3 (0–2)
London,
Emirates Stadion. 20.45 (tv: Sport1). V: Moen (norvég)
Arsenal: Szczesny – Sagna, Koscielny, Mertesacker, Vermaelen – Wilshere, Arteta – Walcott, Cazorla, Ramsey (Rosicky, 71.) – Podolski (Giroud, 72.)
Kispad: Mannone, Jenkinson, Diaby, Oxlade-Chamberlain, Coquelin,
Hiányzó: Gibbs (sérülés)
Bayern München: Neuer – Lahm, Van Buyten, Dante, Alaba – Martínez, Schweinsteiger – Th. Müller, Kroos (Luiz Gustavo, 73.), Ribéry (Robben, 63.) – Mandzukic (Gomez, 78.)
Kispad: Starke, Rafinha, Shaqiri, Timoscsuk
Hiányzó: C. Pizarro, Badstuber (sérülés), J. Boateng (eltiltás)
Gólszerző: Podolski (55.), ill. Kroos (7.), Th. Müller (21.), Mandzukic (77.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik