Először botlott a Málaga, előnyben a Porto

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 20:16
null
Jackson Martínez gyakran borsot tört a Málaga védői orra alá (Fotó: Reuters)
Egygólos előnyre tett szert a 2004-es győztes Porto a spanyol Málagával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután Joao Moutinho góljával 1–0-ra nyert hazai pályán.

AZ ELŐZMÉNYEK

A csoportgyőztes Málaga tette biztossá helyét elsőként a legjobb 16 között, a Porto másodikként jutott tovább a PSG mögött. A spanyol együttes vezetőedzője, Manuel Pellegrini szerint a Porto rendkívül jó csapat, ám övéi is bizonyították, hogy képesek felvenni a versenyt riválisukkal. A portugál gárda trénere, Vítor Pereira higgadtan nyilatkozott a találkozót megelőzően, szerinte nem számít, hogy a Málagának kevesebb nemzetközi tapasztalata van.

A három csatárral rohamozó Portónál bekerült a kezdőbe Marat Izmajlov, akit a télen igazolt a klub a bajnoki rivális Sportingtól, az orosz játékos most debütál a Bajnokok Ligájában. A Málagánál némi meglepetésre csak a kispadon kapott helyet Javier Saviola.

1. FÉLIDŐ

Lendületesen kezdtek a csapatok, az első percekben a Porto a Málaga térfelén tartotta a labdát, az első kapura lövést Jackson Martínez eresztette el, ám a löket levágódott a vendégek egyik védőjéről. A zöld mezes vendégek Isco révén veszélyeztettek, majd a túloldalon Marat Izmajlov már kaput talált, ám a labda egyenesen Willy Caballero kezébe hullott.

Óvatos, tapogatózó játék volt a jellemző mindkét csapatra a kezdeti rohamok után, a Portónál volt többet a labda, a házigazdák a legtöbb előre íveléssel Jackson Martínezt keresték, a kolumbiai válogatott támadót jól vették ki a játékból a spanyolok az első negyedórában. A 18. percben Silvestre Varela csúsztatott a rövidnél Joao Moutinho szöglete után, a labda veszélyesen pattogott el a kapu előtt keresztbe.

A Málaga több apró szabálytalansággal igyekezett megtörni a technikás Porto-játékosok előretöréseit. A hazaiak abszolút mezőnyfölényben voltak az első félidő derekán, a 30. percben Jackson Martínez okozott fejtörést a vendégeknek, majd Joao Moutinho távoli lövését védte Willy. A spanyol csapat a labda megszerzése után többször eladta azt, így nehezen tudott kijönni saját térfeléről.

Moutinho góljával előnyt szerzett a Porto (Fotó: Reuters)
Moutinho góljával előnyt szerzett a Porto (Fotó: Reuters)

A 39. percben jött az újabb gyönyörű Porto-támadás: Danilo és Lucho González kényszerítője után előbbihez került a labda, a brazil védő tizenhat méterről a jobb felső mellé tekert. A Málaga játékosai néha csak nyomozzák a labdát, a házigazdák nagyon érzik egymást a pályán.

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Az első játékrészben a Porto akarata érvényesült a pályán, a hazaiak szép támadásokat vezettek, ám azok végén a kaput alig-alig találta el a portugál együttes. A Málaga erejéből mindössze néhány kontrára futotta, a spanyol együttes be volt szorulva saját térfelére. Az első félidő statisztikái is jól mutatják, hogy a Málaga tökéletesen beérné egy döntetlennel Portóban: a vendégek csupán egy kapura lövéssel próbálkoztak a hazaiak kilencével szemben, több szabálytalanságot követett el a spanyol gárda (7), illetve a labda is jóval kevesebbet volt az andalúziaiaknál (36 százalék).

A másik keddi nyolcaddöntőn egyébként a Bayern München 2–0-ra vezet az Arsenal otthonában. Újabb trófea nélküli szezon jön a londoniaknak?

Öröm a Porto stadionjában: a csapat legyőzte a Málagát (Fotó: Reuters)
Öröm a Porto stadionjában: a csapat legyőzte a Málagát (Fotó: Reuters)

2. FÉLIDŐ

A fordulás után úgy tűnt az első percben, hogy egy másik Málaga jött ki a második félidőre, a vendégek szépen tartották a labdát, sőt, a Porto tizenhatosának előterében járatták azt. A hazaiak azonban gyorsan megszerezték a labdát, és rögtön támadásba lendültek, előbb Izmajlov, majd Danilo lőtt – a kaput azonban egyikük sem találta el. Minden maradt a régiben.

VEZET A PORTO, 1–0, JOAO MOUTINHO!

Az 56. percben tudta megtörni ellenfelét a Porto: Alex Sandro vette észre és ugratta ki zseniálisan Joao Moutinhót, aki állítgatás nélkül belsőzött Willy lábai között a Málaga hálójába. A portugál karmester – akit a nyáron a Tottenham csábított – a Porto legutóbbi öt BL-góljából négyben oroszlánrészt vállalt, kétszer ő maga talált be, kétszer pedig asszisztot jegyzett.

A Málaga tehát először került hátrányba a Bajnokok Ligájában, a csoportkörben ezt egyszer sem tapasztalhatta meg Manuel Pellegrini legénysége.

A második félidő derekán mindkét tréner cserékkel próbálta frissíteni csapatát, a hazaiaknál beállt a másik kolumbiai válogatott támadó is, James Rodríguez, míg a vendégeknél a Real Madrid-nevelés Francisco Portillo lépett pályára.

Les volt Moutinho gólja? (fotó: Marca)
Les volt Moutinho gólja? (fotó: Marca)

Helyzetek nem nagyon alakultak ki a 80. perchez érve, a labda továbbra is többet volt a Portónál, mely megérdemelten vezetett. A vendégek a cserék kihasználása ellenére sem tudtak felnőni ellenfelükhöz, a portugál csapat akarata érvényesült a pályán. A Porto ghánai szélsője, Christian Atsu gyors előretöréseivel sok zavart okozott a Málaga védőinek. A 83. percben Atsu gurított vissza James Rodríguezhez, akinek bombáját blokkolták.

A hátralévő időben már nem volt említésre méltó esemény, a Málaga nem tudott újítani, a Porto pedig beérte az 1–0-s sikerrel, amelyet Joao Moutinho góljával ért el a házigazda együttes. A spanyol együttes első vereségét szenvedte el a Bajnokok Ligájában, a málagai visszavágót március 13-án rendezik.


LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PORTO (portugál)–MÁLAGA (spanyol) 1–0 (0–0)
Gólszerző:
Joao Moutinho (56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik