Harry Kane: Nem a gólrekord a fontos, hanem a trófeák

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 17:13
null
Kane: A cél az, hogy minden sorozatot megnyerjünk (Fotó: Getty Images)
A Premier League gólrekordjáról, a Bayern München céljairól, és Jude Bellinghamről is beszélt Harry Kane a Marcának adott exkluzív interjúban.

 

– Mindjárt egy angol csapat elleni rangadóval, a Manchester United elleni összecsapással kezdenek a Bajnokok Ligájában. Mit vár ebben a kiírásban magától és a klubtól?
– A cél az, hogy minden sorozatot megnyerjünk, de ez soha nem egyszerű, a Bajnok Ligájában nagyon sok erős csapat van, lépésről lépésre kell haladnunk – mondta a Marcának adott exkluzív interjúban Harry Kane, aki a nyáron igazolt a Tottenhamtől a Bayern Münchenhez. – Az első feladat, hogy ma legyőzzük a Manchester Unitedet. Alig várom, hogy a nemzetközi porondon is lejátsszam az első mérkőzésemet a Bayernben. Kezdésnek megtenné, ha megnyernénk a mai találkozót.

– Mit gondol, ezúttal kik a legnagyobb esélyesek?
– A címvédő Manchester City-t, mindenképp meg kell említeni. Ide tartozik a Real Madrid is, amelynek fantasztikus múltja van a BL-ben, és szerintem a Bayern is a favoritok közé sorolható. Ugyanakkor a Bajnokok Ligája egy nagyon kemény sorozat, sok nehéz mérkőzéssel, és izgalmas párharccal, így soha nem lehet tudni, hogy pontosan mi történik majd.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT

18.45: Galatasaray (török)–Köbenhavn (dán) (Tv: Sport2)
21.00: Bayern München (német)–Manchester United (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

– Nem érzi úgy, hogy a Manchester City túlságosan kiemelkedik a mezőnyből?
– Egyáltalán nem. Tudjuk, hogy a City-nek kiváló futballistái vannak, és Josep Guardiolának köszönhetően az utóbbi években nagyon magas színvonalon játszik. Ugyanakkor mi magunkkal foglalkozunk, azzal, amit irányítani tudunk, és nem a riválisokkal. Ha majd összekerülünk a Manchester City-vel, akkor felkészülünk arra az összecsapásra. Minden nagy klubnak az a célja, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, és a Bayern is ide tartozik. Engem is ezért igazoltak.

– Hol a nagyobb a különbség a Bundesliga és a Premier League között? A pályán vagy azon kívül?
– Bár már belekóstolhattam a Bundesliga légkörébe, de egyelőre korai lenne véleményt mondani. Majd az idővel kiderül, hol mennyire intenzívek a mérkőzések, most élvezem, hogy új stadionokban játszhatok, tetszik az itteni légkör, és az a hangulat, amit a szurkolók teremtenek.

– Azért az jelentős különbség, hogy a Premier League megnyerése mindig nagy siker, addig a Bayern Münchennék már-már minimális elvárás a bajnoki cím megszerzése.
– Nyilván mindenki azt várja tőlünk, hogy ismét aranyérmesek legyünk, de ez nem könnyíti meg a bajnoki cím megszerzését. A Bundesliga nagyon sokat fejlődött, egyre erősebbek az ellenfelek, és nehéz sorozat, amelyet egyáltalán nem könnyű megnyerni. Nekem személy szerint sokat jelentene, ha bajnokok lennénk, és átélhetném, milyen érzés magasba emelni a salátástálat.

– Örül annak, hogy több korábbi futballista van a Bayern vezetőségében?
– Mindig fontos, hogy legyenek korábbi játékosok a vezetőségben, mert sokkal jobban értik a futballt, és tudják, milyen érzés labdarúgónak lenni. Minden klub más, de amióta itt vagyok, mindenki nagyon kedves és segítőkész velem.

– Középcsatárként hol nehezebb? A Bundesligában vagy a Premier League-ben?
– Tény, hogy Angliában sok gólt szereztem, de korai lenne még arról beszélni, hogy hol könnyebb vagy nehezebb. Büszke vagyok arra, hogy ilyen sokszor eredményes voltam a Premier League-ben, de meggyőződésem, hogy minden ellenfél ellen másféle nehézségekkel kell megküzdeni. Igyekszem mindig alkalmazkodni a körülményekhez, a célom pedig az, hogy meccsről meccsre egyre jobb legyek. Hozzáteszem, hogy a játékomat nem csak az határozza meg, hogy mennyi gólt szerzek, de tudom, hogy a szurkoló többsége elsősorban ezt várja tőlem.

– Inkább kilencesnek vagy tízesnek tartja magát?
– Nehéz erre válaszolni. Az utóbbi négy-öt évben sokat változott a játékom, mindig az adott mérkőzéstől függ, hogy mit játszom, de mindkét szerepkörben jól érzem magam.

– Ebből a szempontból Karim Benzemához hasonló játékosnak tartja magát?
– Igen. Benzema az elmúlt évtized egyik legjobb csatára, nemcsak gólerős, de sok gólpasszt ad, a passzjátéka is kimagasló. Nagyon intelligens játékos, sokat tanultam tőle.

– 213 gólt szerzett a Premier Legue-ben, így nem tudta megdönteni Alan Shearer rekordját (260). Nem bánkódik egy kicsit emiatt?
– Minden döntésemnél az volt a cél, hogy előrelépjek, és még jobb futballistává váljak. Ezért igazoltam a Bayern Münchenhez. A gólrekord mindig is téma lesz, de a célom az, hogy trófeákat nyerjek, ezért is szerződtem Münchenbe. Persze a futballban soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de most csak a Bayernre koncentrálok, nem arra, hogy hány gólt szereztem Angliában, és mennyi hiányzik a rekord megdöntéséhez.

– Spanyolországban sokakat meglepett, hogy Jude Bellingham milyen jól mutatkozott be a Real Madridban. Ön mit szólt hozzá, hogy ennyire jól kezdett?
– Egyáltalán nem lepett meg. Jól ismerem őt a válogatottból, fantasztikus futballista, és még nagyon fiatal, ha érettebbé válik még jobb lesz. Magabiztos, és kivételes képességű játékosok, örülök neki, hogy ilyen jól kezdett, és jól érzi magát Madridban. Az angol válogatottnak és a királyiaknak is nagy erőssége lehet a következő években. Madridban talán több főszerep jut neki, mint eddig, bíznak benne, és ez az, amire most szüksége van ahhoz, hogy még jobb játékossá váljon.

– Spanyolországban úgy tartják, hogy az angol labdarúgóknak valamiért nem megy a La Ligában. Mit gondol erről?
– Ez inkább a személyiségtől függ, attól, hogy ki milyen karakter, és nem attól, hogy milyen nemzetiségű. Logikusan végiggondolva semmi nem indokolja, hogy az angol játékosok megbukjanak Spanyolországban. És épp Jude Bellingham a jó példa arra, hogy ez a feltételezés nem mindig állja meg a helyét.

– Egyetért azzal, hogy egy jó formában lévő Jude Bellinghammel Anglia lehet a jövő évi Európa-bajnokság egyik nagy esélyese?
– Először ki kell jutnunk az Eb-re. A szurkolóink azt várják, hogy a közeljövőben nyerünk egy nagy tornát, a 2018-as világbajnokságon, és a 2020-as Eb-n is közel voltunk ehhez. A cél nyilvánvalóan a tornagyőzelem, de ez nagyon sok mindenen múlik.

– Mi az oka annak, hogy Anglia, a futball őshazája, amely a világ legerősebb bajnokságával büszkélkedhet csak egyetlen nagy tornát nyert meg, az 1966-os világbajnokságot?
– Ennek nagyon sok oka van. Mindig nagyszerű futballistáink voltak, de tény, hogy soha nem nyertünk semmit. A végső győzelem a legnehezebb. Az utóbbi években sokszor közel jártunk, de mindig lecsúsztunk az aranyéremről.

– Van olyan spanyol játékos, akit gyerekként kimondottan csodált?
– Mindig is felnéztem Sergio Busquetsre, és ez még manapság is így van. Imádom a játékát, ahogy odafigyel magára, hogy mindig magas szinten teljesítsen. Az egész pályafutása során a nagy sztárok, Lionel Messi, Neymar, Xavi és Andrés Iniesta árnyékában játszott, így kevésbé tudott kitűnni a mezőnyből, de számomra ő minden idők egyik legjobb középpályása.

(Forrás: Marca)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik