BL: Haaland édesapját kivezették a Bernabéu VIP-páholyából – videó

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 09:12
null
Alf-Inge Haalandot kivezették a nézőtérről a Real Madrid–Manchester City mérkőzés alatt (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott Madridban a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A találkozót a helyszínen tekintette meg Alf-Inge Haaland, Erling édesapja, akit kidobtak a Bernabéu VIP-páholyából, miután sértegette és mogyoróval dobálta a Real Madrid szurkolóit.

 

Alf-Inge Haaland a Santiago Bernabéu VIP-páholyában nézte a Real Madrid–Manchester City BL-elődöntős párharc első mérkőzését. Fia, Erling nem szerzett gólt, de az angol csapat így is elégedett lehet az eredménnyel. Alf-Inge azonban nem tudta végignézni a mérkőzést, mert a biztonságiak kivezették a helyszínről, mert összetűzésbe került a Real Madrid szurkolóival – írja a brobible.hu.

A közösségi médiában keringő felvételen az látható, ahogy a szervezők megkérik Haaland apukáját, hogy távozzon. Alf-Inge feláll és mosolyogva integet a Real Madrid szurkolóinak, akik „Adios”-t skandálva búcsúztak az 50 éves norvégtól.

Inaki Angulo spanyol újságíró arról számol be, hogy Alf-Inge mogyoróval dobálta meg a BL-címvédő szurkolóit. Haaland apukája búcsúzóul még be is mutatott a spanyol drukkereknek.



BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–1 (1–0)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion, 63 485 néző.Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
REAL MADRID:
Courtois – Dani Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos (Tchouaméni, 84.), Modric (Nacho, 87.) – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző:Carlo Ancelotti
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Bernardo Silva, Haaland, Grealish. Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:
Vinícius Júnior (36.), ill. De Bruyne (67.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik