BL: egykori próbajátékosa döntheti romlásba az FC Köbenhavnt

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 09:34
null
Erling Haaland egy hete az FC Köbenhavn ellen szerezte meg idénybeli negyedik, majd ötödik BL-gólját (Fotó: Reuters)
Nehéz feladat vár az FC Köbenhavnra: meg kell állítania egykori próbajátékosát, a BL-ben brillírozó Erling Haalandot, no meg a trófea megszerzésére törő Manchester Cityt.


Hengerelt a Manchester City a Bajnokok Ligája csoportkörében, mindhárom összecsapását megnyerte. Legutóbb az FC Köbenhavn ellen győzött hazai pályán 5–0-ra, kedden pedig a dán csapat otthonában vendégszerepel toronymagas esélyesként.

Győzelmét biztosra venni ugyan nem lehet, garanciát jelenthet a veszélyes támadójátékára Erling Haaland. A norvég klasszis észvesztő formában játszik, a Cityben idénybéli 13 tétmérkőzésén húsz gólt szerzett, s nem úgy néz ki, mint aki beéri ennyivel. A Premier League góllövőlistáját tizenöttel vezeti (Angliában egy podcastben Callum Wilson, a ­Newcastle középcsatára azon lamentált, érdemes előre odaítélni a norvégnak az Aranycipőt, a bajnokság második legeredményesebb játékosát pedig Ezüstcipővel díjazni), s a legrangosabb európai kupasorozatban is az élen áll öttel. Noha még csak júliusban töltötte be a huszonkettőt, 22 BL-mérkőzésen 28 gólt szerzett, ezzel a sorozat (és jogelődje, a BEK) vonatkozó örökranglistáján a 33.; olyan ragyogó futballistákat előzött meg, mint Luis Suárez (27 gól/73 mérkőzés), Rivaldo (27/73) vagy Robin van Persie (25/59). Az InStat adat­elemző rendszer statisztikái szerint a várható góljai számát a helyzetei minőségéből levezető xG-mutató alapján „csak” meccsenkénti egy gólt kellene szereznie a BL-ben, ehhez képest kilencven percre vetítve 1.45 gólja van és 3.8-szor lő kapura (ebből 2.4 találja el a kaput) – kevesebb mint három lövés kell neki a gólhoz.

Kevésbé ismert: nem sokon múlt, hogy az FC Köbenhavnban bontogassa fiatalkorában a szárnyait, 2017-ben, 17 évesen ugyanis a dánoknál vett részt próbajátékon, ám valamilyen oknál fogva nem szerződtették, s a Molde játékosa lett.

„Az U17-es korosztály edzőjeként dolgoztam, Erling Haaland pedig velünk és az U19-es csapattal edzett öt-hét napon keresztül, s az már az egymás közötti edzőmeccsünkön látható volt, kimondottan jó futballista – idézi Jacob Neestrupot, a Köbenhavn vezetőedzőjét a Bold. – Nem emlékszem, miért nem szerződtettük, de az eset sokat elárul arról, mennyire összetett a tehetséggondozás és -azonosítás. Stale Solbakken norvég szövetségi kapitány és a Köbenhavn korábbi vezetőedzője időnként azzal ugrat, száznegyvenmillió eurónak megfelelő dán koronát be kellene fizetnem büntetésképpen a klub kasszájába. Utólag világos, mindent meg kellett volna tennünk azért, hogy magunkhoz csábítsuk.”

Kedden pedig azért kell mindent megtennie a Köbenhavnnak, hogy megállítsa egykori próbajátékosát és BL-győzelemre törő csapatát, amely már kedden biztosíthatja helyét a kieséses szakaszban.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

G-CSOPORT
18.45: FC Köbenhavn (dán)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Sevilla (spanyol)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 3 0 0 11–1 +10 9
2. Borussia Dortmund 3 2 0 1 8–3 +5 6
3. Sevilla 3 0 1 2 1–8 –7 1
4. FC Köbenhavn 3 0 1 2 0–8 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik