BL: A Juventus edzőjét zoknicserével dühítette fel a bíró

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 11:34
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője a Borussia Mönchengladbach otthonában elért 1–1-es döntetlen után nem vitatta Hernanes kiállításának jogosságát, ugyanakkor kritizálta Björn Kuipers játékvezető egy döntését.

A Bajnokok Ligája negyedik körének keddi mérkőzésén az olasz szakembert spanyol csatárának, Álvaro Moratának a kényszerű zoknicseréje hozta ki némileg a sodrából. A támadónak az első félidő közepén le kellett mennie a pályáról, miután felszólították, hogy cserélje le a csapattársaiétól némileg eltérő színárnyalatú sportszárát.

„Nagyon dühös voltam, hogy emiatt három percig tíz emberrel kellett játszanunk – háborgott Allegri. – Tisztában vagyok vele, hogy a szabályok szerint minden játékosnak ugyanolyan színű szerelésben kell játszania, de az ég szerelmére, végül is nem divatbemutatóra jöttünk, hanem futballozni.”

A tréner a meccset összegezve azt mondta, a körülményeket figyelembe véve értékesnek tartja a megszerzett pontot. Ebből a találkozóból szerinte taktikailag és technikailag is sokat tanulhatnak játékosai, akik között sok a fiatal, BL-ben még tapasztalatlan labdarúgó.

A nyolcpontos Juventus továbbra is veretlen a sorozatban, egy pont a hátránya az első helyen álló és már nyolcaddöntős Manchester Cityvel szemben. A kétpontos Mönchengladbach számára az 1–1-gyel
biztossá vált, hogy már nem juthat tovább, ám még az Európa-liga kieséses szakaszába átkerülhet, amennyiben megelőzi a három ponttal álló Sevillát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik