De Rossi: Célunk a csoportgyőzelem; Spalletti: Küzdésből jeles

Vágólapra másolva!
2007.11.08. 12:56
Az AS Roma szerda este kis szerencsével harcolta ki a döntetlent a Sporting Lisszabon otthonában Pizarro 89. percben szerzett találatával. A mérkőzés után Luciano Spalletti vezetőedző harcosságáért dicsérte a csaptot, a szélsőhátvéd Marco Cassetti meglepően visszafogott, Daniele De Rossi meglepően hangzatos nyilatkozatával tűnt ki.
Öröm a köbön, az utolsó pillanatban egyenlített ki a Roma
Öröm a köbön, az utolsó pillanatban egyenlített ki a Roma
Öröm a köbön, az utolsó pillanatban egyenlített ki a Roma
Öröm a köbön, az utolsó pillanatban egyenlített ki a Roma

„Azt hiszem teljesen igazságos eredmény született, remekül helytálltunk Lisszabonban a számos hiányzónk ellenére. Megszenvedtünk a döntetlenért, és többször is zavarba hozták a védelmünket. Nem tudtuk ezt elkerülni, mert rendkívül bátor, támadó felfogásban futballoztunk.

Összességében azonban erre a küzdőszellemre lesz szükség majd Kijevben és a Manchester ellen is, annak érdekében, hogy kivívjuk a hőn áhított továbbjutást.”

A jobbszélső Marco Cassetti talán a mérkőzés legjobbja volt a portugál fővárosban, már a negyedik percben vezetéshez juttatta csapatát remek lövésével.

„Az utóbbi időben többször is a véghajrában szórtunk el pontokat, most végre hozzánk volt kegyes a sors. A kapu előtt valamivel jobban kell összpontosítanunk, és akkor nem lehet gond a továbbjutással."

Liedson duplájával a véghajrá kezdetére fordítani tudtak a luzitánok, de a végén jött a feketeleves, és Pizarro távoli ágyúzása egy védő feje búbját is érintve a hazai kapuban kötött ki a 89. percben.

A pontszerzéshez tehát most nem kis szerencse is kellett, ennek ellenére Daniele De Rossi elképesztően magabiztos.

A védekező középpályás odáig ragadtatta magát, hogy úgy vélekedjen, a csoportgyőzelem sem elérhetetlen a giallorossik számára.

Ehhez persze az kell, hogy a Manchester United "leadja" mindkét tét nélküli meccsét, és a farkasok nyerjenek idegenben Dinamo Kijev ellen.

Bár nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, De Rossi véleménye többnek tűnik naív fantáziálásnál.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, F CSOPORT, 4. FORDULÓ

SPORTING LISBOA – AS ROMA 2-2 (1-1)
Helyszín:Lisszabon
Nézőszám:
Játékvezető:De Bleeckere (belga)
Asszisztensek:Hermans, Verstraeten (belgák)

A KEZDŐCSAPATOK
SPORTING LISBOA AS ROMA
16 Tiago 32 Doni
78 Abel 3 Cicinho
13 Polga 5 Mexés
4 Tonel 4 Juan
8 Ronny 22 Tonnetto
24 Miguel Veloso 77 Cassetti
7 Izmajlov 16 De Rossi
28 Moutinho 20 Perrotta
20 Yannick Djalo 30 Mancini
30 Romagnoli 7 Pizarro
31 Liedson 9 Vucsinics
Vezetőedző: Vezetőedző:
Paulo Bento Luciano Spalletti

Gólszerző(k): Cassetti (4.), Liedson (22., 64.), Pizarro (89.)
Csere:Mexés helyett Ferrari (a szünetben), Yannick Djalo helyett Vukcsevics (63.), Perotta helyett Esposito (80.), Izmajlov helyett Pereirinha (89.), Giuly helyett Brighi (91.)
Sárga lap: Cicinho (29.), Vucsinics (44.), Cassetti (52.), Abel (59.), Perrotta (67.), Veloso (81.)

AZ F CSOPORT ÁLLÁSA

1. Manchester United 4 4 0 0 10-2 +8 12
2. AS Roma 4 2 1 1 6-4 +2 7
3. Sporting 4 1 1 2 5-6 -1 4
4. Dinamo Kijev 4 0 0 4 3-12 -9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik