MTI 2017.10.13 08:28 Frissítve: 2017.10.13 08:42

Atlétikai vb: Afrikának korai a 2023-as rendezés, Budapest egyedül a rajtnál

Afrika kiszállt, más pedig hivatalosan nem érdeklődik a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése iránt, Budapest egyedül a rajtnál – írja a pénteki Magyar Nemzet.

 

A lap felidézte, az augusztusi londoni világbajnokság alatt a magyar sportvezetők tárgyaltak a nemzetközi szövetség (IAAF) képviselőivel a hat év múlva esedékes rendezvényről. Akkor úgy tűnt, Kenya lehet az ellenfél, az Afrikai Atlétikai Szövetség (CAA) elnöke azonban szerdán közölte, a 2023-as rendezés túl korai lenne a kontinensnek.

Az újságnak a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, informális csatornákon már értesültek az afrikaiak visszalépéséről. Gyulai Márton ugyanakkor hozzátette, az IAAF továbbra sem pontosította, hogy mik az elvárások a 2023-as világbajnokság rendezésével kapcsolatban. Amint látják a feltételeket, akkor lehet arról beszélni, hogy Magyarország képes lehet-e megfelelni az elvárásoknak – mondta.

Az esemény helyszíne az új budapesti atlétikai stadion lenne a Rákóczi hídtól délre.

2019-ben a katari Doha, 2021-ben az egyesült államokbeli Eugene lesz a vb helyszíne.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.26 18:33:43

Atlétika VINCZE ANDRÁS

„Engem még mindig sokan kiröhögnek a pulzusméréses módszeremért, pedig ez a legmodernebb terület, és világszerte elterjedt.”

2018.01.17 16:34:26

Atlétika nemzetisport.hu

Öt ország, hat viadal, tizenegy pontszerző versenyszám, 20 000 dolláros fődíj.

2018.01.14 14:04:38

Atlétika VINCZE SZABOLCS

A fedett pályás Eb-2. és Eb-3. magasugró egyszer még a Gazzetta címoldalára is felkerült.

2018.01.13 09:43:52

Atlétika VINCZE SZABOLCS

„A sok versenyzés tavaly már bejött – a bevált recepten pedig ne változtass!”

2018.01.09 10:03:59

Atlétika nemzetisport.hu

Fedett pályás vb • Európa-bajnokság • Gyulai Memorial és egyéb hazai versenyek • Gyémánt Liga • Maratonik.