Atlétika: Usain Bolt az utolsó hazai versenyét futja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 14:53
Pályafutása utolsó versenyét futja majd hazájában Usain Bolt, a férfi 100 és 200 méter világcsúcstartója szombaton.

Az idei londoni szabadtéri világbajnokság után visszavonuló jamaicai sprinter Kingstonban a Racers Grand Prix elnevezésű viadalon 100 méteren rajtol. Egy futamban az elmúlt évtized szinte valamennyi kiváló jamaicai sprinterével, Michael Fraterrel, Nickel Ashmeade-del, illetve Nesta Carterrel. Utóbbi személye azért érdekes, mert ő az, akinek a pozitív doppingmintája miatt Boltnak – is – vissza kellett adnia a 2008-as olimpiai 4x100 méteres aranyát. A már most legendás 30 éves vágtázó így kilenc helyett nyolc ötkarikás aranyérmet őrizhet gyűjteményében.

A viadalon lesz egy másik 100-as futás is, abban pedig többek között Bolt első számú jamaicai kihívója, a 2011-es világbajnok Yohan Blake, illetve az idén már hatszor 10 másodpercen belül futó, dél-afrikai Akani Simbine szerepel, aki júliusban a székesfehérvári Gyulai István Memorialon is rajthoz áll majd.

A szervezők Bolt előtti tisztelgésnek szánják a versenyt, amelyre olyan sztárok fogadták el a meghívást, mint a férfi 400 olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, Wayde van Niekerk, a 800-as rekorder és ötkarikás bajnok David Rudisha, a négyszeres olimpiai első hosszútávfutó Mo Farah, a hármasugrást hosszú évek óta uraló Christian Taylor és minden idők egyik legsikeresebb amerikai női sprintere, Allyson Felix.

Bolt pályafutásából még négy verseny van hátra, a szombati kingstoni után június 28-án Ostravában, majd július 21-én Monacóban fut, s végül az augusztusi londoni vb-n búcsúzik, ahol 100 méteren startol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik