Atlétika: történelmi tettre készül a magyar ultrafutó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 16:52
A világon mindössze másodikként futja végig a Duna teljes, háromezer kilométer hosszú partszakaszát Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló, aki csütörtökön indult el a Duna forrásától, a Fekete-erdőben található Donaueschingenből – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A közlemény szerint a sportoló célja, hogy kivételes teljesítményével felhívja a figyelmet a környezetbarát közlekedés fontosságára. A futás fővédnöke a Duna Régió Stratégia magyar elnökségét ellátó Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Hidvégi-Üstös Pál 10 országon keresztül fut a Fekete-tengeri torkolatig, ahova a tervek szerint december 8-án érkezik. A 3000 kilométeres táv teljesítése alatt felkeres több Duna menti iskolát, hogy személyesen adja át a diákoknak a program üzeneteit, valamint csatlakozásra, közös sportolásra ösztönözze a gyerekeket a települések határain belül. A sportoló a Duna Régió Stratégia Éves Fórumának első napján, október 18-án érkezik Budapestre, ahol beszámol élményeiről.

A futás előkészítéseként a sportoló 750 kilométert tekert 150 éves velocipédjével a Duna magyarországi szakaszának mindkét oldalán. Konzultált a Duna menti települések önkormányzataival a folyóhoz kapcsolódó fejlesztési elképzelésekről, egyben tájékoztatást nyújtott a Duna Régió Stratégia éves elnökségéről és annak célkitűzéseiről.

Az Európai Unió Duna Régió Stratégiája egy olyan makroregionális fejlesztési keretrendszer, amelynek célja a 14 dunai ország ágazati fejlesztéspolitikáinak összehangolása. Hazánk a 11 területből háromban, a vizek minőségének helyreállításában, a fenntartható energia használatának ösztönzésében és a környezeti kockázatok kezelésében tölt be vezető szerepet, egyben idén Magyarország látja el a soros elnökséget is. Az elnökségi évben az irányításért felelős Külgazdasági és Külügyminisztérium prioritásként kezeli a régió energiabiztonságának fokozását, közlekedési kapcsolatainak fejlesztését és a tiszta közlekedési módok terjedésének előmozdítását.

Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló egyedülálló kihívásokat teljesít, ötvözve a sportteljesítményt egy nemes cél üzenetének közvetítésével: járt többek között a Nyugat-Szaharában, futott a Nílusért Szudánban, míg 2013-ban húszezer kilométeren keresztül Közép-Ázsiát járta végig magyar felfedezők nyomában, fiatal kutatóknak nyújtva lehetőséget terepmunkára – idézi fel a közlemény.

Ugyanakkor a mostani erőpróbája nem példa nélküli: 2013-ban egy magyar fiatalember, Molnár Péter parasportoló futotta végig elsőként a távot a Duna forrásától a Fekete-tengeri torkolatig.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik