Atlétika: Pars nem indul a dobó Ek-n, Márton Anita igen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.06. 15:26
Az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián nem indul a hétvégi dobó Európa-kupán, a belgrádi fedett Európa-bajnokságon címét megvédő Márton Anita viszont részt vesz a versenyen.

A magyar szövetség honlapja szerint 12 versenyző szerepel majd a Kanári-szigeteken rendhagyó módon két városban sorra kerülő viadalon. A londoni játékokon aranyérmes Pars nem lép dobókörbe, ám az azt követő edzőtáborozáson részt vesz a spanyol szigeten.

A csapat legnagyobb sztárja, a tavaly Rióban olimpiai bronzérmes Márton Anita súlylökésben indul.

A küldöttség hét tagja a felnőttek, öt pedig az U23-asok között versenyez majd, utóbbiak között lesz Halász Bence is, a tavalyi év legjobb magyar férfi utánpótlás-sportolójának megválasztott kalapácsvető is, aki 2016-ban junior világbajnokságot nyert.

A dobó Ek-n részt vevő magyar csapat
Felnőttek: Huszák János (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Hudi Ákos (kalapács), Pásztor Bence (kalapács), Márton Anita (súly), Gergelics Cintia (kalapács), Bogdán Annabella (gerely)
U23:
Halász Bence (kalapács), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Veiland Violetta (súly), Gyurátz Réka (kalapács), Szilágyi Réka (gerely)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik