Atlétika: Halász Bence egyéni csúcsot ért el Ostravában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 21:44
Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal, 78.85 méterrel harmadik lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvető sorozatának ostravai állomásán, amelyen Pars Krisztián és Gyurátz Réka is a nyolcadik helyen végzett.

Az idei magyar bajnok, tavalyi junior világbajnok nehézatléta májusban Szekszárdon érte el eddigi legjobbját, 76.05 métert, amelyen most közel három métert javított.

A sorozat honlapja szerint Halász többek között a riói olimpiai bajnok Dilsod Nazarovot is legyőzte, és csupán a kétszeres világbajnok, a mezőnyből az utóbbi időben kiemelkedő lengyel Pawel Fajdejktől és honfitársától, az olimpián bronzérmes Wojciech Nowickitől kapott ki.

Fajdek a cseh városban is bizonyította klasszisát, miután 83.44 méterig repítette a szert, amivel több mint egy métert javított a világ idei legjobb eredményén, amit szintén ő tartott.

A londoni ötkarikás játékok bajnoka, Pars Krisztián ezúttal 74.58 métert ért el.

A nőknél az évek óta verhetetlen, szintén lengyel Anita Wlodarczyk 79.72 méterrel győzött, míg Gyurátz Réka 68.92 méterrel lett nyolcadik.

Az ostravai World Challenge viadal többi versenyszámát szerdán rendezik. A verseny legnagyobb sztárja Usain Bolt lesz, akinek ez lesz pályafutása egyik utolsó viadala, mivel az augusztusi londoni világbajnokság után visszavonul. Szerdán a 110 gátas Baji Balázs lesz a mezőny egyetlen magyarja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik