Atlétika: Bizonyítani szeretném, hogy bennem több van egy olimpián is – Krizsán

Vágólapra másolva!
2023.10.27. 12:36
null
Krizsán Xénia a legjobb nyolcba kerülést célozta meg a párizsi olimpián (Fotó: Török Attila)
Krizsán Xénia, az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon negyedik hétpróbázó szeretné bebizonyítani, hogy a jövő évi párizsi olimpián is képes az ideihez hasonló teljesítményre.

A 30 éves atléta augusztusban 6479 pontjával csupán egy ponttal maradt el az olimpiai szinttől Budapesten, de így is nagyon közel került a párizsi repülőjegyhez. A hetedik helyet foglalja el a kvalifikációs világranglistán, melyről 24-en szereznek indulási jogot a jövő évi játékokra – öten már teljesítették a szintet.

A magyar atléta felkészülését az idén több betegség és sérülés is nehezítette, és elmondása szerint ezek után nem számított rá, hogy ennyire jól sikerülhet neki a hazai vb.

„Április-május környékén betegeskedtem, amiből nagyon nehezen tudtam felépülni és ki kellett hagynom csaknem öt hetet, majd visszatértem és különböző kisebb izomsérülések jöttek elő a nem megfelelő felkészülés miatt. Ez volt a legnehezebb, hogy egy ilyen nehéz felkészülés után is pozitívan tudjak odaállni a versenyre” – mondta az MTI-nek Krizsán Xénia. Hozzátette: „Semmi sem lehetetlen, úgyhogy természetesen ez löketet adott, és ha egy kicsit szerencsésebb vagyok, illetve jobban megúszom ezeket a betegségeket, sérüléseket, akkor sokkal jobb is lehetett volna a vége.”

A fedett pályán Európa-bajnoki bronzérmes atléta azt is elárulta, hogy a vb-n a gerelyhajításnál, mivel túl nagyot akart dobni, megsérült a szalag könyökében. Az orvosok szerint az ilyen jellegű sérüléseknek hosszabb a felépülési ideje, de próbálja felgyorsítani a gyógyulási folyamatot, előreláthatóan májusig nem fog gerelyt hajítani.

„Jövőre olimpia éve van, és természetesen az a legfontosabb, hogy ott a lehető legjobb eredményt tudjam majd kihozni magamból. Emellett még lesz egy Európa-bajnokság is júniusban – hangsúlyozta az MTK Budapest sportolója. – Olimpián már voltam 16. és 13., és nagyon szeretnék a legjobb nyolcba kerülni. Ez után a vb után pedig bizakodom is, hogy ez egy olimpián is sikerülhet, mert bizonyítani szeretném, hogy bennem több van egy olimpián is.”

Krizsán a kontinensbajnokságon az első hat közé kerülést célozta meg 2024-ben, és a sikeres felkészülés érdekében nagyobb hangsúlyt fektet majd az egészségmegőrzésre. A vb-t követően két hetet pihent, utána belevágtak az alapozásba. November végén, december elején Tenerifére utazik edzőtáborozni, majd megkezdődik a fedett pályás szezon.

A kilencszeres magyar bajnok hétpróbázó úgy tervezi, hogy március közepétől újabb alapozás vár rá, és az első hétpróbaversenye a június 7. és 12. között rendezendő Eb-n lesz Rómában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik