Atlétika: Fraser-Pryce a világ idei negyedik legjobb idejével tért vissza

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 20:21
null
Fraser-Pryce nagyszerű idővel tért vissza (Fotó: Getty Images)
A női 100 méteres síkfutás ötszörös világbajnoka, Shelly-Ann Fraser-Pryce a világ idei negyedik legjobb idejével tért vissza a Luzernben rendezett ezüstkategóriás nemzetközi atlétikai viadalon.

 

A nemzetközi szövetség honlapja szerint (WA) a 36 éves jamaicai atléta két héttel ezelőtt állt először rajthoz, és az országos bajnokságon Shericka Jackson mögött második lett 200 méteren. A háromszoros olimpiai bajnok 100 méteres bemutatkozását sérülés hátráltatta, de pénteken biztató formát mutatott Svájcban, ahol 10.82 másodperc alatt teljesítette a távot.

„Elégedett vagyok azzal, hogy az első 100 méteres futásommal pályarekordot értem el” – mondta Fraser-Pryce, aki legközelebb szombaton Madridban áll rajthoz szintén egy ezüstkategóriás viadalon.

Az összesen tíz világbajnoki címmel rendelkező futó címvédőként már megváltotta a jegyét az augusztus 19. és 27. között Budapesten sorra kerülő világbajnokságra, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik