Atlétika: 1700 versenyző - ez nem a futottak még kategóriája!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.15. 17:19
Az eddigi legjobb magyar eredményeket hozó ISF iskolai világbajnokság után ezúttal hazai környezetben, a diákolimpián volt a mezei futóké a főszerep. A megyei és a budapesti elődöntőkön induló 1277 csapat és 7619 versenyző közül a keddi országos döntőn 1774 diák, illetve 295 csapat állt rajthoz. A Magyar Diáksportszövetség (MDSZ) által megrendezett diákolimpia versenyrendszerében különösen nagy figyelem övezi a mezei futást, hiszen 2016-ban ebben a sportágban a következő iskolai világbajnokságot az MDSZ szervezi Budapesten.

Gödöllő városa immár 17. alkalommal rendezte meg a Diákolimpia Mezei Futó Országos Döntőjét, és látta vendégül a fiatal sportolókat Magyarország minden pontjáról.

Az eseményen Gémesi György, Gödöllő polgármestere és Balogh Gábor, az MDSZ elnöke köszöntötték a versenyzőket. A korcsoportok valamennyi bajnokcsapata részt vehet 2014. április 27-én, a lengyelországi Lodz-ban, a 8x800 méteres váltófutó „Vena Cross 2014” versenyén.

HÁTTÉR
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban – alap- és középfokú oktatási intézményekben – működő diáksport szervezetek országos érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Az MDSZ ma az ország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági szervezete, amely egyszerre valósít meg közoktatási és egyetemes sportérdekeket, valamint a szabadidő hasznos eltöltését célzó feladatokat.

A legfiatalabb III. korcsoport (12-13 évesek) versenyében a lányok között a budapesti Labán Eszter, a fiúk között a veszprémi Felber Balázs nyert. A legidősebbek között, a VI. korcsoportban (17-18 évesek) a lányok versenyét az ajkai Somogyi Anett, a fiúkét pedig a gödöllői Pápai Márton nyerte (a mai versenynap további eredményeit itt olvashatja: mezei futó Diákolimpia országos döntők).

 

Az erősen szeles versenynapon az indulók között szerepeltek a tavalyi győztes csapatok is, akik az akkori győzelmükkel vívták ki az indulási jogot az Izraelben április elején rendezett Mezei Futó Iskolai Világbajnokságra, ahonnan sikerekkel tértek haza. Ők a lányok részéről a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata, akik 7. helyen végeztek a nemzetközi megmérettetésen – Gödöllőn pedig megvédték a diákolimpiai bajnoki címüket –, illetve a fiúk részéről a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium tanulói, akik a 10. helyen zárták a világbajnokságot. Az Izraelben a legjobb eredményt szerző – a közel százfős mezőnyben 10. helyezett – Borsfai Dzsenifer is rajthoz állt a gödöllői reptéren kijelölt pályán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik