Premier League: Wenger lecsapott volna a Man. City tehetségére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 11:22
null
Sanchóról lemaradt (Fotó: AFP)
Az Arsenal korábbi francia menedzsere, Arsene Wenger elárulta: megvolt a terve, amivel elcsábította volna a Manchester Citytől az akkor még szinte ismeretlen Jadon Sanchót.

A BeinSport tévécsatornának nyilatkozó 69 éves Arsene Wenger tavaly nyáron, 22 szezon után hagyta el az Arsenal kispadját, s most elárulta, ki lett volna egyik utolsó nagy fogása még 2017 nyarán.

Akkoriban már nagy erőkkel dörömbölt a Manchester City felnőttcsapatának kapuján az az évi U17-es Európa-bajnokságon az angol válogatottal ezüstérmet szerző, s a torna legjobbjának járó díjat is bezsebelő Jadon Sancho, ám a Citynél nem akartak neki garanciákat biztosítani az első csapatbeli szereplésre, ezért a távozás mellett döntött.

„Nagyon szerettem volna megszerezni őt, mert a generációja egyik legjobb játékosa. Nagyszerűen cselez, és megvan benne egyfajta arrogancia, csibészség. El akartam hozni őt a Citytől, ahol nem kapott lehetőséget” – árulta el Wenger.

„Azzal próbáltam volna többek között elcsábítani, hogy ő is londoni, és ha az Arsenalhoz jön, akkor ismét a családjával lehet. Nem sikerült, a Borussia Dortmundot választotta” – mondta a menedzser a BeinSport szerda esti BL-közvetítésének felvezető műsorában, amelybe a Tottenham–Dortmund találkozó szakértőjeként kapott meghívást.

Azt egyébként már nem árulta el Wenger, hogy Sancho miért nem csatlakozott az Arsenalhoz. A játékos a Borussia Dortmundhoz szerződött, s a német klub 8 millió font körüli összeget fizetett érte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik