PL: újabb három pont – a Chelsea megdöntötte a klubcsúcsot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.26. 17:57
null
Pedro duplázott, a Chelsea megdöntötte a klubcsúcsot (Fotó: AFP)
Az éllovas Chelsea hazai pályán 3–0-ra legyőzte az AFC Bournemoutht a Premier League 18. fordulójának karácsonyi játéknapján, a Boxing Dayen, s ezzel megdöntötte a klubcsúcsot. A házigazdák az első félidő közepén Pedro ragyogó emelésével szerezték meg a vezetést, majd a szünet után Eden Hazard növelte az előnyt tizenegyesből. A végeredményt a hosszabbításban a spanyol támadó állította be.

A Chelsea menedzsere, Antonio Conte eltiltás miatt N'Golo Kantéra és Diego Costára sem számíthatott, helyettük Cesc Fabregas és Willian került be a csapatba. A brazil szélső mellett a támadósorban Eden Hazard és Pedro kezdett, tehát klasszikus csatár nélkül állt fel a Chelsea, de a kispadon ott ült Michy Batshuayi.

A házigazdák a 24. percben kerültek előnybe, amikor Fabregas a tizenhatos előterében Pedróhoz játszott, aki 16 méterről gyönyörűen emelt a kapu jobb oldalába. A Barcelona korábbi támadója ebben a szezonban kilenc fellépésén kilenc kanadai pontot (4 gól, 5 assziszt) jegyzett a Stamford Bridge-en (1–0). (Nem sokkal később jött a tizedik is.)

Az első félidőben újabb gól már nem született, Eden Hazard viszont nagyon élt. A belga szélső a meccs első felében mind a nyolc egy az egy elleni párharcát megnyerte, valamint volt egy nagyon látványos, rabonás kapura lövése is, amit Artur Boruc bravúrral szedett ki a léc alól – igaz, mindez már sípszó után történt.



Az 50. percben aztán Hazard megszerezte a jól megérdemelt gólját, tizenegyesből higgadtan a bal alsó sarokba passzolt, ezzel Frank Lampard, Didier Drogba, Jimmy Floyd Hasselbaink, Gianfranco Zola és Eidur Gudjohnsen után a Chelsea történetének hatodik játékosa lett, aki legalább 50 gólig eljutott a PL-ben (2–0).


A Chelsea győzelme a hátralévő időben sem forgott veszélyben, sőt a hosszabbításban a hazaiak feltették az i-re a pontot. A 93. percben Pedro egyéni akciója és megpattanó lövése után alakult ki a 3–0-s végeredmény.

A londoni „kékek” sorozatban a 12. győzelmüket aratták a Premier League-ben, ezzel egyrészt megdöntötték a klubcsúcsot, másrészt az egy szezonon belül sorozatban megnyert meccsek számát tekintve beállították a PL legjobbját – és már csak két győzelem választja el őket az Arsenal abszolút rekordjától.

A Chelsea előnye hét pont a tabella élén a Manchester City előtt.

CHELSEA 2016 VS. ARSENAL 2002
A CHELSEA 12 MECCSES SOROZATA AZ ARSENAL 14 MECCSES REKORDSZÉRIÁJA
Hull City–Chelsea 0–2 Everton–Arsenal 0–1
Chelsea–Leicester 3–0 Arsenal–Fulham 4–1
Chelsea–Manchester Utd. 4–0 Newcastle Utd.–Arsenal 0–2
Southampton–Chelsea 0–2 Arsenal–Derby County 1–0
Chelsea–Everton 5–0 Aston Villa–Arsenal 1–2
Middlesbrough–Chelsea 0–1 Arsenal–Sunderland 3–0
Chelsea–Tottenham 2–1 Charlton–Arsenal 0–3
Manchester City–Chelsea 1–3 Arsenal–Tottenham 2–1
Chelsea–West Bromwich Albion 1–0 Arsenal–Ipswich 2–0
Sunderland–Chelsea 0–1 Arsenal–West Ham Utd. 2–0
Crystal Palace–Chelsea 0–1 Bolton–Arsenal 0–2
Chelsea–Bournemouth 3–0 Manchester Utd.–Arsenal 0–1
Chelsea–Stoke City ?–? Arsenal–Everton 4–3
Tottenham–Chelsea ?–? Arsenal–Birmingham City 2–0

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ

Watford–Crystal Palace 1–1 (Deeney 71., ill. Cabaye 26.)
Arsenal–West Bromwich Albion 1–0 (Giroud 86.)
Burnley–Middlesbrough 1–0 (Gray 80.)
Chelsea–Bournemouth 3–0 (Pedro 24. 93., E. Hazard 49. – 11-esből)
Leicester City–Everton 0–2 (Mirallas 51., Lukaku 91.)
Manchester United–Sunderland 3–1 (Blind 39., Ibrahimovic 82., Mhitarjan 86., ill. Borini 91.)
Swansea City–West Ham United 1–4 (F. Llorente 89., ill. A. Ayew 13., W. Reid 50., Antonio 78., A. Carroll 90.)

Hull City–Manchester City 0–3 (Yaya Touré 72. – 11-esből, Iheanacho 78., C. Davies 94. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 18 15 1 2 38–11 +27 46
2. Manchester City 18 12 3 3 39–20 +19 39
3. Liverpool 17 11 4 2 41–20 +21 37
4. Arsenal 18 11 4 3 39–19 +20 37
5. Tottenham 17 9 6 2 29–12 +17 33
6. Manchester United 18 9 6 3 27–18 +9 33
7. Everton 18 7 5 6 23–21 +2 26
8. Southampton 17 6 6 5 17–16 +1 24
9. West Bromwich Albion 18 6 5 7 23–22 +1 23
10. Watford 18 6 4 8 22–30 –8 22
11. West Ham 18 6 4 8 23–32 –9 22
12. Stoke City 17 5 6 6 19–24 –5 21
13. Bournemouth 18 6 3 9 23–31 –8 21
14. Burnley 18 6 2 10 17–28 –11 20
15. Middlesbrough 18 4 6 8 16–20 –4 18
16. Leicester City 18 4 5 9 23–31 –8 17
17. Crystal Palace 18 4 4 10 29–33 –4 16
18. Sunderland 18 4 2 12 16–31 –15 14
19. Swansea 18 3 3 12 21–41 –20 12
20. Hull City 18 3 3 12 14–39 –25 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik