PL: a Salát szállító pilótának nem volt megfelelő engedélye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.30. 22:33
null
David Ibbotson (jobbra) nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel (Fotó: AFP, Twitter/BBC)
A BBC Wales értesülései szerint több kritikus pontra is fény derült a Nantes-ból Cardiff Citybe tartó néhai futballista, Emiliano Sala tragédiája kapcsán. Úgy tűnik, a játékost szállító lezuhant repülőgépet vezető David Ibbotson nem rendelkezett a megfelelő engedélyekkel, ráadásul színtévesztő volt.

 

Még mindig tart ugyan a vizsgálat, de a BBC Wales úgy értesült, Ibbotson nem szállíthatta volna az ismert körülmények között Salát, mert nem volt engedélye arra, hogy éjszakai körülmények között vezessen repülőgépet.

Az európai légiközlekedési szabályok szerint az éjszakai repülési időszak a naplemente után 30 perccel kezdődik, és a napfelkelte előtt fél órával ér véget. Ehhez képest már több mint egy órája lement a nap, amikor felszállt a Salát szállító repülőgép – amelynek indulását a tragédia napján eredetileg reggel 9-re időzítették, ám a játékos szeretett volna elbúcsúzni a csapattársaitól, így az ő kérésére valamivel 19 óra után indult a légijármű, a szabályok értelmében azonban egyértelműen a pilótának kellett volna döntenie az indulás időpontjáról.

A BBC-nek nyilatkozó egyik forrás szerint a sötétben repülés kulcsa az, hogy a zöld és a piros fényeket meg tudja különböztetni egymástól a pilóta. Ehhez képest az értesülések szerint Ibbotson színtévesztő is volt, akinek a repüléshez szemüvegre is szüksége volt.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy vizsgálják a pilóta engedélyeit. A 60 éves pilóta a nyilvántartás szerint magánpilóta-engedéllyel repült, s volt érvényes orvosi alkalmasságija is, miután legutóbb novemberben esett át a kötelező ellenőrzésen.

Ugyanakkor éppen ez, vagyis a magánengedély okozhatott gondot. Ibbotson nem szállíthatott volna utast ezzel a géppel, mivel azt a Brit Civil Légügyi Hatóság szerint az Egyesült Államokban regisztrálták, így az ottani törvények vonatkoztak rá, amelynek értelmében a magánpilóták nem szállíthatnak kereskedelmi célból utasokat.

Szigetországi lapértesülések szerint Ibbotson az utolsó pillanatban kapta a megbízást, hogy Salát Nantes-ból Cardiffba vigye a géppel, s egyik utolsó Facebook-bejegyzésében azt írta: „kicsit be vagyok rozsdásodva”.

Mint ismert, január 21-én este az Emiliano Salát szállító repülőgép eltűnt a radarképernyőkről. Később megtalálták az elhunyt labdarúgó holttestét a jármű tengerbe süllyedt roncsában. A pilótáét,David Ibbotsonét viszont nem, ezért családja – hasonlóan a korábbi akcióhoz – közösségi finanszírozásbangyűjtött pénzt a kutatás folytatásához.

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

Otthon kapott ki a Marseille, megnyerte a párizsi derbit a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.04. 22:46

A csereként beálló Tom Cairney távoli góljával mentett pontot a Fulham

Angol labdarúgás
2026.01.01. 20:29

Szoboszlai Dominik újabb lendületet adhat a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.12.30. 09:02

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.12.27. 20:26
Ezek is érdekelhetik