PL: ki lesz a bajnok? Győzelmi kényszerben a Pool és a Man. City

Vágólapra másolva!
2014.05.05. 09:24
null
A duplázó Dzeko (balra) érdemei elévülhetetlenek a Man. City hétvégi sikerében (Fotó: Reuters)
Győzelmi kényszerben lép ma pályára (kezdés 21 órakor, élőben a Nemzeti Sport Online-on és a Digi Sport1-en) a Liverpool labdarúgócsapata a Premier League 37. fordulójában a Crystal Palace vendégeként, hiszen az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó, hétvégi bajnokiját az Everton vendégeként 3–2-re megnyerő Manchester City pontszámban beérte, és jelenleg a tabella első helyén áll.




A Liverpool a záró fordulóban (május 11.) a Newcastle Unitedot fogadja, az ellenfél a középmezőny stabil tagja, égetően már nincs szüksége pontokra. A papírforma liverpooli győzelmet ígér, de újabb botlás – mint legutóbb a takarékra tett Chelsea ellen otthon – semmiképpen sem fér bele.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri az angol bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy a Manchester City otthon ne tudná legyőzni elmaradt bajnoki pótlásaként az Aston Villát, valamint zárásként a West Ham Unitedot. A manchesteriek szerdai riválisa a 14., a vasárnapi a 12. helyen áll a tabellán.

A matematika szerint még a harmadik helyen álló Chelsea is befuthat, ehhez azonban az kellene, hogy a Livepool és a Manchester City két-két mérkőzése közül egyiket se nyerje meg, sőt, inkább maximum egy pontot szerezzen, amire azért kevés az esély, szinte semmi.

Döntetlenek és londoni győzelem esetén pontegyenlőség is összejöhet, még hármas is, ebben az esetben a gólkülönbség rangsorol, azt követően a több szerzett gól. A Manchester City +59-nél jár (96–37), a Liverpool +50-nél (96–46), a Chelsea +43-nál (69–26).

PREMIER LEAGUE
A BAJNOKASPIRÁNSOK HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
37. FORDULÓ

Crystal Palace–Liverpool – május 5.

A 29. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSE
Manchester City–Aston Villa – május 7.

38. FORDULÓ (május 11.)
Cardiff–Chelsea
Liverpool–Newcastle United
Manchester City–West Ham United

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 36 25 5 6 96–37 +59 80
2. Liverpool 36 25 5 6 96–46 +50 80
3. Chelsea 37 24 7 6 69–26 +43 79
4. Arsenal 37 23 7 7 66–41 +25 76
5. Everton 37 20 9 8 59–39 +20 69
6. Tottenham 37 20 6 11 52–51 +1 66
7. Manchester United 36 18 6 12 60–41 +19 60
8. Southampton 37 15 10 12 53–45 +8 55
9. Newcastle 37 15 4 18 42–57 –15 49
10. Stoke City 37 12 11 14 43–51 –8 47
11. Crystal Palace 36 13 4 19 28–43 –15 43
12. West Ham 37 11 7 19 40–49 –9 40
13. Swansea 37 10 9 18 51–53 –2 39
14. Aston Villa 36 10 8 18 39–54 –15 38
15. Hull City 36 10 7 19 37–48 –11 37
16. West Bromwich Albion 36 7 15 14 42–55 –13 36
17. Sunderland 36 9 8 19 38–57 –19 35
18. Norwich City 37 8 9 20 28–60 –32 33
19. Fulham 37 9 4 24 38–83 –45 31
20. Cardiff 37 7 9 21 31–72 –41 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik