PL: az egyik kiesőjelölt menesztette menedzserét

Vágólapra másolva!
2017.03.16. 11:59
Az angol élvonalbeli Premier League-ben 19., utolsó előtti helyen álló Middlesbrough bejelentette, Aitor Karanka menedzser távozik a klubtól.

A Middlesbrough közleményében azt írja, Karankával egyeztetve született meg a döntés, miszerint a spanyol szakember három és fél év után elhagyja az együttest.

A 43 éves tréner – aki korábban José Mourinho asszisztense volt a Real Madridnál – 2013 novemberében vette át a Boro irányítását, vezetésével a csapat 2015-ben feljutott az élvonalba.

A 43 éves tréner – aki korábban José Mourinho asszisztense volt a Real Madridnál – 2013 novemberében vette át a Boro irányítását, vezetésével a csapat 2015-ben feljutott az élvonalba.

A játékosként az Athletic Bilbaóban és a Real Madridban is futballozó Karanka a klub honlapján köszönetet mondott a Middlesbrough vezetőinek, kollégáinak, játékosainak és a szurkolóknak is.

A Middlesbrough a bajnokságban december 17., tíz forduló óta nyeretlen, s az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

Karanka helyét Steve Agnew másodedző veszi át.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 27 21 3 3 57–20 +37 66
2. Tottenham 27 16 8 3 53–20 +33 56
3. Manchester City 27 17 5 5 53–29 +24 56
4. Liverpool 28 16 7 5 60–35 +25 55
5. Arsenal 26 15 5 6 55–31 +24 50
6. Manchester United 26 13 10 3 39–22 +17 49
7. Everton 28 13 8 7 47–30 +17 47
8. West Bromwich Albion 28 11 7 10 36–37 –1 40
9. Stoke City 28 9 9 10 32–40 –8 36
10. Southampton 26 9 6 11 32–34 –2 33
11. West Ham 28 9 6 13 38–49 –11 33
12. Burnley 28 9 4 15 31–42 –11 31
13. Watford 27 8 7 12 33–47 –14 31
14. Bournemouth 28 8 6 14 40–54 –14 30
15. Leicester City 27 7 6 14 30–45 –15 27
16. Swansea 28 8 3 17 36–61 –25 27
17. Crystal Palace 27 7 4 16 35–46 –11 25
18. Hull City 28 6 6 16 26–54 –28 24
19. Middlesbrough 27 4 10 13 19–30 –11 22
20. Sunderland 27 5 4 18 24–50 –26 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik