PL: öröm a Pool-szurkolóknak, simán nyertek Gerrardék

Vágólapra másolva!
2012.12.22. 20:20
null
Gerrard is kiválóan játszott, akárcsak az egész Liverpool (Fotó: Reuters)
A Liverpool hazai pályán könnyed, 4–0-s győzelmet aratott a találkozón szinte semmit sem mutató Fulham ellen. Martin Skrtel hátvéd létére csodás gólt szerzett, Stewart Downing első gólpasszát adta (no meg be is talált) a bajnokságban, amióta a „vörösök" kötelékét erősíti. És persze eredményes volt az ikon, Steven Gerrard és az első számú gólfelelős, Luis Suárez is.

A Liverpool nagyon hamar megszerezte a vezetést, méghozzá Martin Skrtel nem éppen hátvédekre jellemző góljával. A szlovák játékos Steven Gerrard szöglete után levette a labdát a tizenhatoson belül, majd fordulásból óriási gólt ragasztott a vendég kapu bal oldalába. 1–0

A Pool a folytatásban is irányította a játékot, egyértelműen uralta a mérkőzést, sőt, egy másik védője révén meg is duplázhatta volna előnyét. Luis Suárez centerezését azonban Daniel Agger három méterről, becsúszva a kapu fölé lőtte.

A Fulhamből teljesen hiányzott az átütő erő, érezhető volt, hogy ha a londoniak kapnak még egy gólt, gyakorlatilag vége a mérkőzésnek. Ez a pillanat a 36. percben érkezett el, amikor is Stewart Downing nagyszerű passzt adott – a középpályás a berobbanó Steven Gerrard elé tálalt úgy, hogy közben vagy négy Fulham-védő mozgását kellett figyelembe vennie. A csapatkapitány pedig ezután értékesítette a ziccert. 2–0

Nem akármilyen passz volt. A liverpooli szurkolók számára azonban sajnálatos, hogy mindössze ez volt Downing első gólpassza a Premier League-ben, amióta a Liverpoolhoz igazolt. Ehhez mindössze 45 meccsre volt szüksége...

A második félidőben semmi sem változott – csak az eredmény. A Liverpool az 52. percben növelte háromra az előnyét: ekkor Gerrard volt az előkészítő, Downing meg a befejező. 3–0

A slusszpoén pedig a hosszabbításra maradt. A remekül játszó Suárez a 92. percben közelről alakította ki a 4–0-s végeredményt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


Liverpool vs Fulham 4:0 GOALS HIGHLIGHTS by UCL2410

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 17 14 3 43–24 +19 42
2. Manchester City 18 11 6 1 34–15 +19 39
3. Arsenal 18 8 6 4 32–18 +14 30
4. Everton 18 7 9 2 30–22 +8 30
5. Tottenham 18 9 3 6 30–25 +5 30
6. West Bromwich Albion 18 9 3 6 26–22 +4 30
7. Chelsea 16 8 5 3 28–17 +11 29
8. Liverpool 18 6 7 5 27–23 +4 25
9. Stoke City 18 5 10 3 15–13 +2 25
10. Norwich City 18 6 7 5 20–27 –7 25
11. Swansea 17 6 5 6 26–22 +4 23
12. West Ham 18 6 5 7 22–22 0 23
13. Fulham 18 5 5 8 28–33 –5 20
14. Newcastle 18 5 5 8 20–26 –6 20
15. Sunderland 18 4 7 7 19–24 –5 19
16. Aston Villa 17 4 6 7 15–24 –9 18
17. Southampton 17 4 3 10 22–33 –11 15
18. Wigan 18 4 3 11 18–33 –15 15
19. Queens Park Rangers 18 1 7 10 15–31 –16 10
20. Reading 18 1 6 11 21–37 –16 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik