Notts: „Ha a játékosok nem érzik át ennek a súlyát, hazamehetnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 08:54
Az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 44. fordulójában a Bajner Bálintot is foglalkoztató Notts County a feljutásért csatázó Prestont fogadja. A nottinghami együttes menedzsere, Ricardo Moniz a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, ha a játékosok nem érzik át a súlyát a következő két mérkőzésnek, haza is mehetnek.



„A keddi meccs ideális lehetőség, hogy megszerezzük az első győzelmünket” – mondta Moniz, akinek az irányításával még nyeretlen a Notts County, amely legutóbb március 3-án, vagyis tíz fordulóval ezelőtt ünnepelhetett győzelmet.

„A túlélésért küzdünk. A klub számára élet-halál kérdés a következő két mérkőzés, a játékosok a szerződésükért játszanak. Ha nem érzik át ennek a súlyát, hazamehetnek. Magamra vállalom a felelősséget, a futballistáknak tehermentesen kell pályára lépniük. Nem szeretném, ha nyomás alatt játszanának, elég, ha én idegeskedem. Ha rosszul játszunk, engem támadjanak, ne a játékosokat. Százszázalékos odaadással kell elvégeznünk a feladatunkat” – tette hozzá a holland szakvezető.

A Notts County kedden a Prestont, míg szombaton a középmezőnyhöz tartozó Doncaster Roverst fogadja. Bajnerék hátránya jelenleg két pont a még bennmaradást érő helyen álló Crewe mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik