MU: Van Persie távozik? Cavani és Müller a kívánságlistán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.22. 14:11
Angol sajtóértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapata a nyáron megválna Robin Van Persie-től, és fiatalabb csatárt hozna a helyére.

A 31 éves játékosnak 2016 nyarán jár le a szerződése, amelyben van egy olyan záradék, melynek alapján 10 millió font hűségbónusz jár neki, ha kitölti négyéves kontraktusát. Részben ezért, részint pedig ingadozó formája és sérülékenysége miatt adna túl a támadón a csapat.

„Három gólt szereztem kilenc mérkőzésen, ez nem elég – mondta Van Persie az Evening Standarnak. – A Chelsea ellen volt egy nagy helyzetem, de egyszerűen túlbonyolítottam a szituációt, és elszúrtam. Újra bíznom kell az ösztöneimben.”

Sokatmondó adat, hogy 35 játékos jutott el ebben a szezonban eddig legalább három gólig a Premier League-ben, ezek közül a holland rendelkezik a legrosszabb, mindössze 13.6 százalékos helyzetkihasználási mutatóval. Az összjátékban sem igazán jeleskedik a csatár – bár nem ez az első számú feladata –, egyetlen gólpasszt sem adott ebben az idényben.

David Gill, a csapat korábbi vezérigazgatója odáig ment, hogy Van Persie átigazolásának szükségességét is megkérdőjelezte. Sir Alex Ferguson utolsó idényében bajnoki címhez segítette csapatát a támadó, de azóta messze van csúcsformájától.

Helyére a PSG sztárja, a 27 éves Edinson Cavani érkezhet, aki nem örül neki, hogy Párizsban centerként szélsőt kell játszania – noha tagadta, hogy emiatt gondja lenne a vezetőséggel. A másik kiszemelt Thomas Müller, a Bayern München 25 éves támadója, az ő neve már sokadszor vetődik fel a klubnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik