MU: Van Gaalt kiborították a kérdések, képregénybe illő fintorral távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.30. 22:12
null
Minden Van Gaal arcára volt írva
Louis van Gaalt, a Manchester United menedzserét a Swansea elleni vereség után is az igazolásokról kérdezték, amit nem vett jó néven a holland menedzser.

„Az ellenfél változtatott a felállásán. 4–2–3–1-ben kezdtek, de 1–0 után változtattak, amihez nem tudtunk elég gyorsan alkalmazkodni. Ez azért is probléma, mert így öt perc alatt elbuktuk a meccset, pedig ezt a periódust leszámítva irányítottuk a találkozót" – mondta Louis Van Gaal a hivatalos sajtótájékoztatón. Garry Monk, a Swansea menedzsere hátrányban Andre Ayewet felküldte Bafetimbi Gomis mellé, ezzel a csapata átállt 4–4–2-re, ami meghozta a fordulatot.

Van Gaalt az átigazolásokról is kérdezték (többek között David De Gea jövőjére voltak kíváncsiak), ami láthatóan kiverte a biztosítékot a holland menedzsernél:

„Nem tudom, De Gea marad-e. Végigmehetünk az összes játékoson, de ki kell várniuk, amíg a klub hivatalos bejelentést tesz. Menedzserként nem feladatom foglalkozni ezekkel a témákkal, ez Ed Woodward terepe. Olyanokat kérdez, amelyekre nem tudom a választ. Az átigazolásokról faggatnak, de közben játszottunk egy meccset..." – mondta Van Gaal, majd otthagyta az újságírókat.

PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Swansea–Manchester United 2–1 (A. Ayew 61., Gomis 66., ill. Mata 48.)
Southampton–Norwich City 3–0 (Pelle 45+1., Tadics 65., 68.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 4 4 10–0 +10 12
2. Crystal Palace 4 3 1 8–5 +3 9
3. Leicester City 4 2 2 8–5 +3 8
4. Swansea 4 2 2 7–4 +3 8
5. Manchester United 4 2 1 1 3–2 +1 7
6. Arsenal 4 2 1 1 3–3 0 7
7. Liverpool 4 2 1 1 2–3 –1 7
8. West Ham 4 2 2 9–6 +3 6
9. Everton 4 1 2 1 5–4 +1 5
10. Southampton 4 1 2 1 5–5 0 5
11. Bournemouth 4 1 1 2 5–6 –1 4
12. Aston Villa 4 1 1 2 4–5 –1 4
13. Chelsea 4 1 1 2 6–9 –3 4
14. Norwich City 4 1 1 2 5–8 –3 4
15. West Bromwich Albion 4 1 1 2 3–6 –3 4
16. Tottenham 4 3 1 3–4 –1 3
17. Watford 4 3 1 2–4 –2 3
18. Stoke City 4 2 2 3–5 –2 2
19. Newcastle 4 2 2 2–5 –3 2
20. Sunderland 4 2 2 6–10 –4 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik