MU: Blind akár fél évig harcképtelen lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 17:48
Az első diagnózisnál sokkal súlyosabb Daley Blind, a Manchester United holland légiósa térdsérülése: szerdai hírek szerint akár fél évre is harcképtelenné válhat a világbajnoki bronzérmes. Louis van Gaal azonban még bízik benne, hogy a 24 éves játékos a szezon során visszatérhet.

„Daley rögzítéstkapott a térdére, rajta lesz tíz napig, utána újabb vizsgálatot kell elvégezni rajta. Ekkor okosabbak leszünk – mondta Van Gaal a holland válogatottal kedden a lettek ellen 6–0-s győzelmet arató, a mérkőzés során megsérülő Blindről. –Mindenképpen hosszú lesz a gyógyulás, talán fél évig is eltarthat."a mérkőzés során megsérülő Blindről. –Mindenképpen hosszú lesz a gyógyulás, talán fél évig is eltarthat."

A fenti idézetet a Manchester United mellett több oldal is közzétette, köztük az Express, de a Telegraph szerint a klubnál is félreértették a menedzsert, aki nekik leszögezte, szó sincs hat hónapos pihenőről.

Van Gaal csapata szombaton az Arsenallal találkozik a Premier League-ben, a holland menedzser szerint David de Gea és Ángel di María játéka nem kérdéses, Luke Shaw miatt viszont aggódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik