HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2018.10.09 15:39 Frissítve: 2018.10.09 16:05

Man. United: Rooney szerint Mourinho „könnyű célpont”

Wayne Rooney szerint a Manchester United vezetőedzője, José Mourinho „könnyű célpontja” a kritikáknak, miközben az együttes labdarúgóinak kellene nagyobb felelősséget vállalniuk.

HIRDETÉS

 

Rooney szerint Mourinho könnyű célpont (Fotó: AFP)

A 32 éves Rooney – aki a gólokat tekintve az MU legeredményesebb labdarúgója – elmondta: a szezon kezdete a játékosok és a szakember számára is „rágósnak” bizonyult, Mourinho pedig sok bírálatot kap.

„Egy edző valóban sokat tehet a csapatért, de a pályára már a játékosok mennek ki” – emelte ki a támadó. Hozzátette: a rossz szezonkezdetnek sok összetevője lehet, de mind közül Mourinho a legkönnyebb célpont. Rooneyt a mostani helyzet arra az időszakra emlékezteti, amikor Louis van Gaal irányította őket. „Akkor az öltözőben azt mondtam a játékostársaimnak, hogy nekünk kell jobb teljesítményt nyújtanunk” – árulta el.

Rooney tavaly hagyta el az angol klubot, majd idén nyáron az Evertontól az amerikai DC United csapatához szerződött.

A Manchester United eddig 11 tétmérkőzést játszott a szezonban, öt győzelem mellett két döntetlenje és három veresége van, míg a Ligakupában az első mérkőzésén tizenegyespárbajban kapott ki otthon a másodosztályú Derby Countytól (melynek Frank Lampard a menedzsere – a szerk.).

Egy hete a manchesteriekkel hétszeres bajnok Roy Keane kritizálta az utódokat. Az MU korábbi csapatkapitánya „sírós kisgyerekeknek” nevezte a mostani labdarúgókat, akiknek szerinte először saját teljesítményükön kellene javítaniuk, és félre kell tenniük esetleges nézeteltérésüket Mourinhóval.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.10.20 13:12:09

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A londoniak sokáig nagy fölényben voltak, ám Martial duplázott, és a végén Mourinho csapatának a kezében volt a meccs.

2018.10.07 17:05:31

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Folytatódott a manchesteriek nyeretlenségi sorozata az Anfielden • Azonos pontszámmal a City, a Chelsea és a Pool.

2018.09.28 12:02:49

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Az utolsó pillanatban mentett pontot Daniel Sturridge a „vörösöknek”.

2018.09.27 00:26:22

Angol labdarúgás THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Már nem volt vele az öltöző.

2018.09.26 00:31:51

Angol labdarúgás SINKOVICS GÁBOR

ALAPVONAL. Ám a mostani csapat Jürgen Klopp vezetésével, irányításával már az űrfutballt játssza. Lehet-e még tökéletesebb, kidolgozottabb, precízebb a játék, mint most a Poolé? Aligha.

HIRDETÉS
HIRDETÉS