Man. City: végleg távozik a korábbi válogatott balhátvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 12:25
Az angol élvonalból a szezon végén kieső, így a következő idényt a másodosztályban töltő Reading a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Manchester City balhátvédjét, Wayne Bridge-et. A 32 esztendős labdarúgó egyéves megállapodást kötött új klubjával.

A 36-szoros angol válogatott védő 2003 és 2009 között a Chelsea-ben futballozott, amelynek tagjaként bajnoki címet, FA-kupa-elsőséget, valamint Ligakupa-győzelmet is ünnepelhetett, majd a Manchester Cityhez ment, ahol azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Bridge a két, Manchesterben eltöltött szezont követően előbb a West Ham Unitednél, majd a Sunderlandnél, végül a Brightonnál szerepelt kölcsönben, ám idén nyáron lejárt a szerződése az anyaegyesületénél, így szabadon igazolhatóvá vált.

A korábban két világbajnokságot és egy Európa-bajnokságot is megjáró hátvéd egyéves kontraktust kötött a Readinggel, amelynek nem titkolt célja az azonnali visszajutás a Premier League-be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik