Ezúttal a Ligakupában nem bírt egymással a Chelsea és az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 20:56
null
Bellerin (balra) és Morata egy hét után ismét összecsaptak (Fotó: AFP)
Egy héttel ezelőtt a bajnokságban játszott remek mérkőzésen 2–2-t az Arsenal és a Chelsea, ezúttal pedig a Ligakupa elődöntőjében küzdött meg egymással a két csapat. A kilencven perc során a Chelsea egyértelműen fölényben volt és több gólhelyzetet is tudott kialakítani, ám az Arsenalnak is akadtak lehetőségei, gól azonban ezen az estén nem született a Stamford Bridge-en. A visszavágót január 24-én rendezik.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Chelsea–Arsenal 0–0

London, Stamford Bridge, 40 097
néző. Vezeti: M. Atkinson
CHELSEA: Courtois – Azpilicueta, Christensen, Rüdiger – Moses, Fabregas, Kanté, Drinkwater (Willian, 68.), M. Alonso – Morata (Batshuayi, 86.), E. Hazard (Bakayoko, 84.).
ARSENAL: Ospina – Chambers, Mustafi, Holding – Bellerín, Wilshere (El-Neni, 57.), G. Xhaka, Maitland-Niles – Iwobi, Lacazette (A. Sánchez, 66.), Welbeck.
Sárga lap: G. Xhaka (51.), Kanté (80.), El-Neni (86.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Egy héttel azt követően, hogy őrült hajrá után 2–2-t játszott egymással az Arsenal és a Chelsea, a felek a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén adtak egymásnak randevút.

Álvaro Morata ott folytatta, ahol az előző meccsen abbahagyta: már a második percben kihagyott egy nagy helyzetet. A folytatásban viszont a Chelsea volt jóval aktívabb, igaz, vajmi kevés, kaput veszélyeztető gólhelyzetet láthatott a Stamford Bridge 40 097 főből álló közönsége. Szűk félórát kellett várnia a publikumnak, akkor viszont Victor Moses előbb David Ospinát tornáztatta meg, majd egy labdaszerzést követően a kapufát találta el.

A mérkőzés 39. percében aztán sporttörténelmet láthattunk: a Ligakupában először alkalmazták a videobírót, amikor Martin Atkinsonnak a fülére mondták, hogy nem ért büntetőt, ahogy Moses eltalálta a honfitárs Alex Iwobi lábát, miután a nigériai támadó még párat lépett, mielőtt elhasalt volna.

A második félidő hatalmas Chelsea-helyzettel kezdődött, amikor Andreas Christensen fejelt közelről fölé, és ebben a szellemben folytatódott is: a hazaiak nyomasztó fölényben voltak, tábort vertek az Arsenal térfelén, de sehogy sem sikerült a kapuba találniuk.

A vendégek jó védekezésüknek köszönhetően rászolgáltak a döntetlenre, a hazaiak viszont jobb kapu előtti összpontosítással könnyen megnyerhették volna a találkozót.

A visszavágót január 24-én rendezik.

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

95. perc: Vége! Gól nélkül zártak a csapatok az első mérkőzésen, a visszavágót január 24-én rendezik.

93. perc: Nagy fölényben van a Chelsea, az elmúlt percekben alig volt a labda az Arsenalnál, de Conte csapata semmire nem jut vele.

89. perc: Öt perc lesz a hosszabbítás. Ez talán indokolatlan, de a játékvezető így döntött.

87. perc: Kapufa! Fabregas jobbról adott középre, a labda megpattant egy védőn,s a kapufáról pattan szögletre. Ami előtt még Atkinson videóz egyet, miután Fabregas hasra esett Welbeck belépője után a tizenhatoson belül.Végül jöhet a szöglet,ami után Batshuayi fejelt fölé.

86. perc: Moratának ez volt a hattyúdala, Batshuayi váltotta.

86. perc: El-Neni rúgta meg sárgát érően Moratát.

85. perc: Ezzel a cserével nem merészség azt mondani, hogy Conte mesternek is jó a 0–0. Majd január 24-én, a visszavágón eldöntik a felek a továbbjutást.

84. perc: Csere: Hazard helyett Bakayoko. A szabadrúgást El-Neni a sorfalba lőtte.

83. perc: Willian borította fel A. Sánchezt, 24 méterre a kaputól, szabadrúgás.

80. perc: Kanté is besárgult. Welbecket rúgta meg. Jé, ő még a pályán van?!

79. perc: Xhaka a tűzzel játszik, előbb Williant, majd Moratát rúgta meg, mindkétszer majdnem sárga lapot érően. De csak majdnem, s ráadásul neki már van egy.

78. perc: Alonso kínálta meg Ospinát egy pattogós, lapos lövéssel, a kapus a helyén volt.

77. perc: Remek hazai összjáték a bal oldalon: Morata szöktette Hazard-t, aki berobogott a tizenhatoson belülre, majd már éppen beadni készült az ötös bal oldalától, amikor Mustafi becsúszva szerelni tudta.

75. perc: Willian vállalkozott lövésre, jó 22-23 méterről, Ospina a levegőbe úszva kapta el az életerős löketet.

72. perc: Iwobi robogott végig a Chelsea térfelén, négy védő is üldözte – méterekkel lemaradva. A nigériai a tizenhatoshoz érve aztán gyatra megoldást választott: Courtois elé gurította a labdát.

70. perc: Chambers is megsérült, miközben Hazard-nak csúszott be, maga alá fordult a bokája. Ez sem volt túl szép látvány. Ápolni kell, lehet, hogy őt is le kell cserélni.

69. perc: Hazard készült lövésre, de a védők gyűrűjében végül passzol – rosszul.

68. perc: Willian váltotta Drinkwatert.

67. perc: CHRISTENSEN MEGINT! Egy szöglet után Rüdiger jól zárja el a kimozduló Ospina kapust a labdától, a dán viszont az ötös bal sarkától az üresen tátongó kapu mellé fejel...

66. perc: Alexis Sánchez a pályán. Lacazette helyére érkezett.

65. perc: Nagyon nyom a Chelsea a második félidőben, az Arsenal szinte csak a védekezésre koncentrál.

61. perc: Hazard kiugratása után Morata kerülhetett volna ziccerbe a tizenhatoson belül, de három védő gyűrűjében valahogy elhagyta a labdát.

58. perc: MORATA! Lerázta magáról a védőjét a jobb szélen – Mustafi fejelt luftot... – majd az alapvonal mellett megindult a kapu felé, s a kissé bizonytalanul kimozduló Ospina mellett az oldalhálóba lőtt.

57. perc: Wilshere-nek ennyi volt, El-Neni váltja.

56. perc: Morata erős lövését ütötte ki Ospina.

55. perc: Közben Wilshere-t kell ápolni, nem biztos, hogy folytatni tudja. A szöglet előtt Drinkwater beadási kísérlete után a labda eltalálta és csúnyán visszacsavarta az angol válogatott bal lábfejét.

54. perc: Újabb Chelsea-szöglet: Fabregas beívelését Alonso csúsztatta meg, középen Morata érkezett, róla azonban a bal alsó sarok mellé pattogott a labda.

51. perc: Potyognak a kékek, villognak a sárgák. Szóval előbb Xhaka rúgta fel becsúszva Rüdigert, majd a lendületben lévő Morata is földre került Holding mellett. Atkinson már az elsőt lefújta, és sárgát adott a svájcinak.

50. perc: Nem mondtuk, de egyik csapat sem cserélt a szünetben.

47. perc: CHRISTENSEN! Újabb szöglet után Kanté most fejjel találta meg Christensent, aki a jobb kapufától alig fejelt a kapu fölé!

46. perc: Moses harcolta ki a második félidő első szögletét, amit Fabregas ívelt középre. Kanté ágyúzta kapura a röviden kifejelt labdát, de pechjére Christensent találta telibe.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés, a Chelsea kezdte a második félidőt.

Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, és ugyan nem záporoztak a gólhelyzetek, azért mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség. A közhelyszótárban az ilyen meccsek jellemzésénél a következő szerepel: "láttunk már jobbat is, rosszabbat is."

1. FÉLIDŐ

45+1. perc:Vége az első félidőnek.

45. perc: Egy perc lesz a hosszabbítás.

45. perc: Szögletre cserélt egy szabadrúgást a Chelsea, ami után Azpilicueta felívelését követően Fabregas fejelhetett 8 méterről, de Ospina vetődve a gólvonal előtt centikkel fogta a labdát.

43. perc: Hazard kapott remek indítást két védő között, ki is lépett volna, de hosszan vette át egy picit, így a kifutó Ospina felszedte előle a labdát.

42. perc: Xhaka ívelt mélyen a kapu elé szabadrúgásból, Courtois könnyedén lekapta a labdát.

39. perc:IWOBI! A nigériai támadó visszaszerzett egy lecsorgót a tizenhatos előterében, egyből lőtt is 16 méterről, Courtois bravúrral oldalra ütötte a labdát, amire érkezett Maitland-Niles, aki azonban Moses mellett a földre esett. Atkinson ismét a videobíró segítségét vette igénybe, majd nem ítélt büntetőt. Pedig a becsúszó Moses eltalálta az Arsenal játékosának lábát...

37. perc: Fabregas lekészítette Kanténak, ő pedig 22 méterről nagy erővel a kapu fölé lőtt.

36. perc: Mustafi birkózta le a földre Moratát, szabadrúgás, 22 méterre az alapvonaltól, jobbra.

33. perc: Hazard passza után Fabregas jobboldali beadása keresztbe elszáll a kapu előtt, de a túloldalon Maitland-Niles szögletre szerencsétlenkedte a labdát. A sarokrúgásra kár szavakat pazarolni...

29. perc: Azpilicuetát lökte fel egy szöglet előtt Chambers, Atkinson játékvezető rövid videobírós konzultáció után jelezte, jöhet a szöglet, ami Xhakától a szögletek esetében ma már megszokottnak mondható hatékonysággal érkezett középre.

28. perc:KAPUFA. Moses szerzett labdát Maitland-Nilestól, majd berobogott a tizenhatoson belülre, elfektette Holdingot, az ötös jobb sarkától, éles szögből a rövid alsót vette célba, Ospina és a kapufa együttes erővel hárítottak.

27. perc: Alonso lopta a távolságot balösszekötőben a tizenhatoson belül, majd laposan középre lőtt, éppen Morata háta mögé.

24. perc: Moses tört be jobbról a tizenhatoson belülre, majd 15 méterről lőtt, Ospina másodjára fogta. A kipattanóra Morata és Fabregas is érkezett, utóbbi lesről indulva.

22. perc: Lacazette lépett ki Wilshere szöktetésével, majd a tizenhatos vonaláról a lelátó 43. sorába lőtte a labdát.

20. perc: Hazard osztott ki egy kötényt Xhakának a tizenhatos előterében, mire a svájci egy csipőmozdulattal a földre vitte a belgát.

19. perc: Xhaka a sorfalba püfölte a szabadot, szöglet. Veszély nélkül oldották meg a vendégek.

18. perc: Kanté volt határozott Iwobival szemben: határozottan felrúgta a hosszú sprintje végén járó nigériait, szabadrúgás a kapuról 25 méterre.

expanded thumbnail

16. perc: Arsene Wenger a lelátóról figyel, mellette segítője, Jens Lehmann.

14. perc: Bellerín centerezett jobbról laposan, Azpilicueta vágta ki oldalra.

12. perc: Csak a statisztikusok kedvéért jegyeznénk meg, hogy a Chelsea is meglőtte első szögletét, hasonló hatékonysággal, mint az Arsenal tette.

10. perc: Nem mondhatjuk, hogy szétszaggatják az istrángot a csapatok, Morata kilépésén kívül nem volt eddig említésre méltó gólhelyzet...

8. perc: Itt az első szöglet, az Arsenal végezheti el. Xhaka laposan középre, Rüdiger tisztáz. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

5. perc: Rüdiger lépett oda egy ütem késéssel Iwobinak, aki nagyot repült, de Atkinson sípszóra sem méltatta.

3. perc: Morata ott folytatja ahol egy hete abbahagyta?

2. perc: Hazard szöktetésével Morata robogott le az alapvonalig, aztán az oldalhálóba lőtt.

1. perc: Az Arsenal kezdte a mérkőzést!

Mindkét brigád a hagyományos szerelésében játszik ma. A Chelsea tiszta kékben, az Arsenal fehér nadrág, fehér ujjú piros mezben.

A csapatok már a pályán.

Köszöntjük Olvasóinkat az angol Ligakupa második elődöntőjének első mérkőzésének szöveges tudósításában. A másik elődöntő első mérkőzésén a Manchester City hazai pályán 2–1-re legyőzte a Bristol Cityt.

ÉRDEKESSÉGEK

A két csapat legutóbb január 3-án találkozott egymással, akkor őrült hajrá után 2–2-re végeztek a felek – Álvaro Morata bizonyára nem szívesen emlékszik vissza arra a meccsre...

A vendégek mestere, Arsene Wenger csak a kispadról figyelheti az összecsapást, miután a West Bromwich Albion elleni találkozót (1–1) követően megkérdőjelezte Mike Dean játékvezető feddhetetlenségét, ezért a szövetség három mérkőzésre szóló eltiltással büntette. Ez a második a háromból.

A két csapat legutóbbi öt tétmérkőzésén háromszor volt kiállítás.

A két csapat örökmérlege: 193 meccsből 62 Chelsea-győzelem, 57 döntetlen, 74 Arsenal-siker.

A Ligakupában ez lesz a hetedik összecsapásuk, eddig négyszer nyert a Chelsea és kétszer az Arsenal a korábbi hat találkozón.

Neil Swarbrick és Mick McDonough urak kezelik a Ligakupában ma debütáló videobíró (VAR) rendszerét.

Amikor a Chelsea a Ligakupában az elődöntőbe jutott, ötből négyszer továbbjutott. Az Arsenalnál ugyanez az arány sokkal rosszabb: 15 alkalomból mindössze hétszer sikerült a fináléba kerülés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik