Anglia: Tőzsér Dániel Londonban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.08.28. 18:43
null
Tőzsér Dániel két évre aláírt a QPR-hoz (Fotó: qpr.co.uk)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Queens Park Rangers a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött Tőzsér Dániellel. A magyar válogatott középpályás menedzsere, Filipovics Vladan hozzátette, Tőzsér kettő plusz egy éves megállapodást írt alá a londoni csapattal.

 

Az élvonalba feljutó Watfordot elhagyó, az érdeklődőkkel szabadügynökként tárgyaló labdarúgó menedzsere, Filipovics Vladan csütörtökön megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi információját, miszerint Tőzsérnek angliai ajánlati vannak. „A QPR-hoz már valóban orvosi vizsgálatra utazhatna, de másik lehetősége is van, hamarosan eldől, hol folytatja” – mondta Filipovics.

A westlondonsport.com péntek délelőtt arról írt, hogy Tőzsért ma orvosira várják a legutóbbi szezonban még a Premier League-ben szereplő csapatnál.

„TOVÁBB NŐTT A LEHETŐSÉGEINK SZÁMA”

„Nagyon tehetséges középső középpályás, aki ismeri a Championshipet. A legutóbbi szezonban kulcsfontosságú szerepet játszott a Watford feljutásában, fontos gólokat szerzett, különösen a rögzített játékhelyzetek során jeleskedett. A középpályán már eddig is számos variációs lehetőségünk adódott, Dániel érkezésével tovább nőtt a lehetőségeink száma. Nagyon örülök a szerződtetésének” – nyilatkozta a QPR hivatalos honlapjának Chris Ramsey, az együttes menedzsere.

A hét elején a Ferencvárossal készülő magyar válogatott középpályás megfelelt a teszteken, és péntek délután kétéves szerződést kötött a Queens Park Rangersszel.

Tőzsér a legutóbbi idényben feljutáshoz segítette a Watfordot a másodosztályban, ám a nyári átigazolási időszakban távozott a csapattól. A futballista a Parma tulajdonába tartozott, kölcsönben futballozott Angliában, ám az olasz klub csődbe ment, így a játékosok profi szerződései megszűntek.

Tőzsér maradhatott volna a Watfordnál, tárgyaltak is a folytatást illetően, de az új szerződés részleteiről nem tudtak megállapodni.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy a válogatott labdarúgót a Fulham, a Hull City és a Derby County is szívesen látná a soraiban, ám végül a Queens Park Rangers nyerte meg a kegyeiért folyó versenyfutást.

Tőzsér Dániel a Watfordhoz hasonlóan a QPR-ban is a 28-as mezben játszik majd, Buzsáky Ákos után ő a londoni együttes következő magyar játékosa.

„Örülök, hogy az átigazolási időszak vége, és a románok elleni selejtező előtt eldőlt a sorsom, mert a labdarúgó elsősorban akkor tud megfelelően teljesíteni, ha biztonságban érzi magát – olvasható Tőzsér nyilatkozata az F-Group menedzseriroda sajtóközleményében. – Türelmes voltam, nem kapkodtam, volt sok érdeklődés, több országból kerestek, de a QPR konkrét és nagyon korrekt ajánlattal állt elő. A QPR – a tavalyi Watfordhoz hasonlóan – olyan Championship-csapat, amely nem a klasszikus brit futball erőlteti, labdabiztos, sok passzos, gólra törő játékra törekszik, és a szakvezetés szerint az én stílusom beleillik ebbe a koncepcióba. Mindenki tisztában van vele, hogy a csapatnak az élvonalban a helye, így természetesen a visszajutás a cél. Watfordi játékosként is nagy élmény volt átélni a feljutást, és remélem, hogy a QPR tagjaként is részese lehetek egy ilyen sikernek, mert szeretném magam kipróbálni a Premier Leauge-ben.”

„A Parma csődje után megszűnt Dani watfordi kölcsönszerződése, és bár a klubvezetés szerette volna megtartani, nem tudott versenyképes ajánlatot adni – mondta Filipovics Vladan, a játékos menedzsere. – A nyáron több lehetőség is adódott, hívták Spanyolországba, jött török ajánlat, de mivel remek teljesítményt nyújtott Angliában, több Championship-együttes szerződtette volna. Daninak fekszik a brit futball, remekül lát a pályán, képes összefogni a csapatot, ráadásul a pontrúgásai miatt nyerőember lehet. Ezeket az erényeket említette a QPR vezérkara is, amikor szerződést kínált. Kettő plusz egy évet írtak alá, ami egyértelműen jelzi: hosszútávon számolnak vele és hiszik, hogy – akárcsak Watfordban – kulcsember lesz, és a segítségével feljut az együttes az első osztályba.”

A QPR TWITTER-OLDALA FELIDÉZTE TŐZSÉR EGYIK GÓLJÁT


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik