PL: az Arsenal és a Liverpool botlásával már bajnok a City? Szavazzon!

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 10:39
A Liverpool és az Arsenal botlásával megint Pep Guardioláék a Premier League-cím legfőbb várományosai (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a háromból két bajnokaspiráns is hazai pályán szenvedett vereséget az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójában, a Liverpool Crystal Palace elleni és az Arsenal Aston Villa elleni botlásának köszönhetően pedig a Lutont kiütő Manchester City állt a tabella élére, s az Opta szuperszámítógépénél ismét Guardioláék a bajnoki cím legfőbb esélyesei.

Április elején, a Manchester City Arsenal elleni döntetlenje után a Liverpoolt látta a bajnoki cím legfőbb esélyesének az Opta szuperszámítógépe, amely akkor a hátralévő mérkőzések eredményeit tízezerszer leszimulálva úgy látta, hogy Kloppék 47.7 százalékkal a favoritok, miután Guardioláék esélyei 12.4 százalékkal csökkentek 33.5 százalékra.

Két hét alatt azonban nagyot fordult a világ, a Liverpool múlt héten a Manchester United vendégeként hullajtott el két pontot, a 33. fordulóban pedig a vörösök mellett az Arsenal is kikapott, így pedig ismét a City a PL-címre legesélyesebb csapat.

Az Opta legfrissebb szimuláció alapján a másik két gigász botlását kihasználva Erling Haalandék esélyei 29.5 százalékkal emelkedtek 70 százalék (!) fölé (70.1), miközben a Liverpool esélyei jelentősen, 17.4 százalékkal redukálódtak 11.7 százalékra, az Arsenal esélyei pedig 12 százalékkal csökkentek 18.3 százalékra.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az angol Premier League-et?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Manchester City–Luton 5–1 (Hasioka 2. – öngól, Kovacic 64., Haaland 76. – 11-esből, Doku 86., Gvardiol 90+3., ill. Barkley 81.)
Brentford–Sheffield United 2–0 (Arblaster 63. – öngól, Onyeka 90+3.)
Burnley–Brighton 1–1 (Brownhill 74., ill. Muric 79. – öngól)
Nottingham Forest–Wolverhampton 2–2 (Gibbs-White 45+1., D. Oliveira 58., ill. Cunha 40., 63.)
Newcastle United–Tottenham Hotspur 4–0 (Isak 30., 51. A. Gordon 32., Schär 87.)
Bournemouth–Manchester United 2–2 (Solanke 16., Kluivert 36., ill. B. Fernandes 31., 65. – a másodikat 11-esből)
Arsenal–Aston Villa 0–2 (Bailey 84., Watkins 87.)
West Ham United–Fulham 0–2 (A. Pereira 9., 72.)
Liverpool–Crystal Palace 0–1 (Eze 14.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Chelsea–Everton (Tv: Match4)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Manchester City32227376–32+44 73 
2. Arsenal32225575–26+49 71 
3. Liverpool32218372–31+41 71 
4. Aston Villa33196868–49+19 63 
5. Tottenham32186865–49+16 60 
6. Newcastle321551269–52+17 50 
7. Manchester United321551247–48–1 50 
8. West Ham331391152–58–6 48 
9. Chelsea301281055–52+3 44 
10. Brighton & Hove Albion3211111052–50+2 44 
11. Wolverhampton321271346–51–5 43 
12. Fulham331261549–51–2 42 
13. Bournemouth321191247–57–10 42 
14. Crystal Palace32891537–54–17 33 
15. Brentford33881747–58–11 32 
16. Everton31981432–42–10 27 
17. Nottingham Forest33791742–58–16 26 
18. Luton Town33672046–70–24 25 
19. Burnley33482133–68–35 20 
20. Sheffield United32372230–84–54 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik