PL: a City öt góllal hangolt a Real Madridra

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 18:03
Manchester City v Luton Town - Premier League - Etihad Stadium
Erling Haaland tizenegyesből volt eredményes (Fotó: Getty Images)
A Manchester City a papírformának megfelelően simán, 5–1-re megverte a Luton Townt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának szombati játéknapján. A délutáni programban a Brentford két góllal legyőzte a Sheffield Unitedet, a Burnley döntetlenre végzett a Brightonnal, és a Nottingham sem bírt a Wolvesszal.

 

Pep Guardiola sem titkolta, hogy csapata kissé fáradtan érkezett a Luton Town elleni bajnokira a hétközi, Real Madrid elleni izzasztó Bajnokok Ligája-meccs után, és mindössze néhány nappal a jövő heti negyeddöntő-visszavágó előtt. Emiatt több kulcsjátékos – köztük Jack Grealish, Bernardo Silva, Phil Foden és Rodri – is pihenőt kapott a mestertől, a feladat ennek ellenére nem tűnt megoldhatatlannak, hiszen a forduló előtt a 18. helyen álló Luton látogatott a bevehetetlen Etihadba.

A találkozón a City szokása szerint hatalmas mezőnyfölényben futballozott, az első játékrész végére csaknem 80 százalékban birtokolta a labdát, 19-szer próbálkozott kapura lövéssel, míg a vendégek neve mellett nulla kísérlet állt. Ezek után kész csoda volt, hogy a szünetben csak egy góllal vezetett a City, s ahhoz a gólhoz is kellett némi szerencse, a 2. percben ugyanis Hasioka Daiki öngólt vétett.

A második félidőben még egy lapáttal rátett a City, Rúben Dias lövése még pár centivel elkerülte a Luton kapuját, de a 64. percben már nem volt kegyelem: Mateo Kovacic hatalmas erővel bombázott a vendégek kapujába. Érdekesség, hogy a horvát középpályásnak ez volt az első Premier League-gólja manchesteri mezben.

A 75. percben tizenegyeshez jutott a City, miután Jérémy Dokut buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig gondolkodás nélkül a büntetőpontra mutatott. Az ezúttal is gyengélkedő, nagyon passzív Erling Haaland nem hibázott, simán értékesítette a tizenegyest, így máris hárommal vezetett a címvédő.

A hajrára is maradt még három gól: a 81. percben Ross Barkley szinte a semmiből szépített, de öt perccel később a mezőny egyik legjobbja, Doku is betalált, így visszaállította a felek közötti háromgólos különbséget. A ráadásban pedig ötödik gólját is megszerezte a címvédő: a Real Madrid ellen bombagólt szerző Josko Gvardiol ezúttal is irgalmatlan erővel lőtt az ellenfél kapujába, kialakítva az 5–1-es végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Manchester City–Luton 5–1 (Hasioka 2. – öngól, Kovacic 64., Haaland 76. – 11-esből, Doku 86., Gvardiol 90+3., ill. Barkley 81.)
Brentford–Sheffield United 2–0 (Arblaster 63. – öngól, Onyeka 90+3.)

Burnley–Brighton 1–1 (Brownhill 74., ill. Muric 79. – öngól)

Nottingham Forest–Wolverhampton 2–2 (Gibbs-White 45+1., D. Oliveira 58., ill. Cunha 40., 63.)


Newcastle United–Tottenham Hotspur 4–0 (Isak 30., 51. A. Gordon 32., Schär 87.)
KÉSŐBB
18.30: Bournemouth–Manchester United (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00: Liverpool–Crystal Palace (Tv: Match4) – élőben az NSO-n! 
15.00: West Ham United–Fulham
17.30: Arsenal–Aston Villa (Tv: Spíler1)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Chelsea–Everton

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Manchester City32227376–32+44 73 
2. Arsenal31225475–24+51 71 
3. Liverpool31218272–30+42 71 
4. Aston Villa32186866–49+17 60 
5. Tottenham32186865–49+16 60 
6. Newcastle321551269–52+17 50 
7. Manchester United311541245–46–1 49 
8. West Ham321391052–56–4 48 
9. Chelsea301281055–52+3 44 
10. Brighton & Hove Albion3211111052–50+2 44 
11. Wolverhampton321271346–51–5 43 
12. Bournemouth311181245–55–10 41 
13. Fulham321161547–51–4 39 
14. Brentford33881747–58–11 32 
15. Crystal Palace31791536–54–18 30 
16. Everton31981432–42–10 27 
17. Nottingham Forest33791742–58–16 26 
18. Luton Town33672046–70–24 25 
19. Burnley33482133–68–35 20 
20. Sheffield United32372230–84–54 16 
Pontlevonások: Everton 8, Nottingham Forest 4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik