PL: nem bírt egymással a West Ham és az Aston Villa

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 17:41
Gillett játékvezető éppen nem adja meg Antonio második gólját (Fotó: Getty Images)
Az angol Premier League 29. fordulójának egyetlen vasárnapi mérkőzésén a West Ham úgy játszott 1–1-es döntetlent az Aston Villával hazai pályán, hogy Jarred Gillett játékvezető a VAR működésének eredményeképpen két gólt sem adott meg a londoniaknak.

 

Az Aston Villa az előző fordulóban nagy pofonba szaladt bele hazai pályán a Tottenham ellen, így most a West Ham otthonában készülhetett a javításra a birminghami brigád, amely a hétközi Ekl-fordulóban az Ajax kiejtésével hangolt.

A West Ham elleni első félidőben Unai Emery csapatánál ugyan jóval többet volt a labda, mégis David Moyesék játszották a sokkal veszélyesebb futballt, amelynek eredményeként Michail Antonio révén fél óra elteltével a vezetést is megszerezték. Sőt, a 33 éves csatár a szünet utáni első percekben ismét betalált, más kérdés, hogy Jarred Gillett játékvezető VAR-ozás után a gólt kezezés miatt nem adta meg. Az idő haladtával egyre nyomasztóbb mezőnyfölénybe került a Villa, és a 79. percben Nicolo Zaniolo jóvoltából sikerült is a vendégeknek az egyenlítés. A hosszabbítás első percében viszont ismét bekerült a labda a vendégek kapujába, ám a játékvezető ezt a gólt is érvénytelenítette a VAR jelzése nyomán – Gillett szerint Jarrod Bowen találatát is kezezés előzte meg.

Így tehát az eredmény nem változott, maradt az 1–1, aminek vélhetően egyik csapatnál sem tudnak felhőtlenül örülni.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
West Ham United–Aston Villa 1–1 (Antonio 29., ill. Zaniolo 79.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Fulham–Tottenham Hotspur 3–0 (Rodrigo Muniz 42., 61., Lukics 49.)
Burnley–Brentford 2–1 (J. Bruun Larsen 10. – 11-esből, D. D. Fofana 62., ill. Ajer 83.)
Luton Town–Nottingham Forest 1–1 (Berry 90., ill. Wood 34.)

Az FA-kupa-negyeddöntő miatt elhalasztották az Arsenal–Chelsea, a Crystal Palace–Newcastle, a Manchester United–Sheffield United, a Wolverhampton–Bournemouth, az Everton–Liverpool és a Brighton–Manchester City mérkőzést.

   
1. Arsenal28204470–24+4664
2. Liverpool28197265–26+3964
3. Manchester City28196363–28+3563
4. Aston Villa29175760–42+1856
5. Tottenham28165759–42+1753
6. Manchester United281521139–39047
7. West Ham29128946–50–444
8. Brighton & Hove Albion28119850–44+642
9. Wolverhampton281251142–44–241
10. Newcastle281241259–48+1140
11. Chelsea271161047–45+239
12. Fulham291151343–44–138
13. Bournemouth28981141–52–1135
14. Crystal Palace28781333–48–1529
15. Brentford29751741–54–1326
16. Everton28871329–39–1025
17. Nottingham Forest29671635–51–1625
18. Luton Town29571742–60–1822
19. Burnley29452029–63–3417
20. Sheffield United28352024–74–5014
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik