FA-kupa: Kerkez visszatért, a Bournemouth átgázolt a Swansea-n

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 22:39
AFC Bournemouth v Newcastle United - Premier League
Dominic Solanke (középen) szerezte a Bournemouth ötödik gólját a Swansea ellen (Fotó: Getty Images)
Már az első félidőben öt gólt rúgott, és végül simán jutott tovább az FA-kupa legjobb 16 csapata közé a Premier League-ben szereplő Bournemouth a második vonalbeli (Championship) Swansea ellen. Kerkez Milos sérülése után visszatért a pályára.

Portálunkon is megírtuk, hogy Kerkez Milos felépült sérüléséből, és játékra kész állapotban várta a Swansea elleni kupameccset. A magyar válogatott játékos végül a kispadon kapott helyet, a második félidőben azonban beállította edzője, Andoni Iraola.

A Bournemouth semmit nem bízott a véletlenre, az első félidőben valósággal átgázolt ellenfelén. Lloyd Kelly révén már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, és nem telt el negyedóra a meccsből, már három gól volt a különbség a felek között. Úgy tűnt, a Bournemouth akkor szerez gólt, amikor csak akar, míg a Swansea egy kisebb lehetőséget leszámítva semmi veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára. A 35. percben már 4–0 volt az állás, ezúttal David Brooks volt eredményes, és még a szünet előtt újabb csapás érte a vendégeket – a 44. percben Dominic Solanke is feliratkozott a góllövők közé, így a szünetben öt góllal vezetett a Bournemouth.

A második félidőre Kerkezt is beküldte Iraola, a magyar játékos az első gólt szerző Kellyt váltotta, és voltak biztató megmozdulásai, főleg támadásban tett hozzá sokat együttese játékához. Sőt, a 88. percben kis híján be is talált, lövése azonban egy kicsivel elkerülte a Swansea kapuját. A folytatásban a Bournemouth már visszavett a tempóból, s bár Kerkez lehetőségén kívül is több gólhelyzetet kialakított, végül megállt öt rúgott gólnál. 

ANGOL FA-KUPA
4. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Bournemouth–Swansea City (II.) 5–0 (Kelly 7., Scott 10., Sinisterra 14., D. Brooks 35., Solanke 44.)
PÉNTEK
20.45: Bristol City (II.)–Nottingham Forest
20.45: Chelsea–Aston Villa (Tv: Spíler2)
21.00: Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: Spíler1)
SZOMBAT
13.30: Ipswich Town (II.)–Maidstone (VI.) (Tv: Spíler1)
16.00: Everton–Luton Town (Tv: Spíler1)
16.00: Sheffield United–Brighton & Hove Albion
20.00: Fulham–Newcastle United (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
12.45: West Bromwich Albion (II.)–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
15.30: Liverpool–Norwich City (II.)  (Tv: Spíler1)
17.30: Newport (IV.)–Manchester United (Tv: Spíler1)
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik