PL: megvan az első edzőváltás, Heckingbottomot Wilder váltja

Vágólapra másolva!
2023.12.05. 15:56
Megtörtént az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2023–2024-es idényének első edzőváltása, az újonc Sheffield United ugyanis a hétfői sajtóhírek után kedden bejelentette, hogy elválnak útjai az eddigi szakvezetővel, Paul Heckingbottommal. Időközben az utódra is fény derült, aki Chris Wilder lett.

Ahogy azt már hétfőn megírtuk, a másik újonc Burnley elleni kiütéses, 5–0-s fiaskó után elküldi menedzserét, Paul Heckingbottomot a Sheffield United, amely hivatalos honlapján tudatta azt is, hogy a szakember két segítője, Stuart McCall és Mark Hudson is távozik a klubtól.


„Azok után, hogy visszacsúsztunk a tabella utolsó helyére és számos kiábrándító eredményt értünk el és teljesítményt mutattunk, úgy éreztük, a klubnak változásra van szüksége, hogy minden lehetőséget megragadjon, hogy a Premier League-ben maradjon” – idézi Stephen Bettis vezérigazgatót a klub honlapja.

FRISSÍTÉS!

A Sheffield United időközben megnevezte az új menedzsert, aki Chris Wilder lett. Az 56 éves szakember 2016 és 2021 között 227 mérkőzésen már irányította a gárdát, és közönségkedvencnek számít a Bramall Lane-en. Wilder 2025 nyaráig írt alá.


„Egész egyszerűen ez egy olyan lehetőség volt számomra, amit nem tudtam visszautasítaniidézte a klub honlapja a régi-új edzőt. – Csak úgy, mint 2016-ban: amikor ettől a klubtól megkeresnek, az nem egy olyan dolog, amit visszautasítanál.”

„Ez a Sheffield United, az én csapatom, és nagyon örülök annak, hogy visszatérhetek – folytatta Wilder. – Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de hiszem, hogy tudok ezen változtatni.”

A Sheffield vezérigazgatója, Stephen Bettis megjegyezte, hogy tudják, Wilder mennyire imádja a klubot, és hogy mennyire segíteni akar, ráadásul sok embert ismer itt, ami hasznára válhat a munkában.

Wilder egyébként nemcsak edzője volt a csapatnak, hanem sok évvel ezelőtt futballozott is itt. 1986-ban került a klubhoz, amelynél két periódus alatt összesen 126-szor lépett pályára.

Először 2016-ban volt a klub menedzsere, és első idényében a gárda bajnokként feljutott a másodosztályba. A Sheffield 2019-ben a Championship második helyén végzett, amivel egyenes ágon kiharcolta a Premier League-be való jutását. Ott is jól ment a csapat, újoncként a 9. helyen zárt. A koronavírus miatti kényszerszünet után viszont visszaesett a teljesítmény (ezért lett végül „csak” a 9.) és a rossz forma az új idényre is áttevődött, a United végül utolsóként kiesett az élvonalból – Wildert a tavaszi szezonban, márciusban menesztették.

A Sheffield United szerdán a Liverpoolt fogadja a Premier League 15. fordulójában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
Burnley–Sheffield United 5–0 (J. Rodríguez 1., Bruun Larsen 29., Amdouni 73., Koleosho 75., Brownhill 80.)
Kiállítva: McBurnie (Sheffield, 45+1.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 14 10 3 1 29–11 +18 33
2. Liverpool 14 9 4 1 32–14 +18 31
3. Manchester City 14 9 3 2 36–16 +20 30
4. Aston Villa 14 9 2 3 33–20 +13 29
5. Tottenham 14 8 3 3 28–20 +8 27
6. Newcastle 14 8 2 4 32–14 +18 26
7. Manchester United 14 8 6 16–17 –1 24
8. Brighton & Hove Albion 14 6 4 4 30–26 +4 22
9. West Ham 14 6 3 5 24–24 0 21
10. Chelsea 14 5 4 5 25–22 +3 19
11. Brentford 14 5 4 5 22–19 +3 19
12. Crystal Palace 14 4 4 6 14–19 –5 16
13. Wolverhampton 14 4 3 7 19–25 –6 15
14. Fulham 14 4 3 7 16–26 –10 15
15. Nottingham Forest 14 3 4 7 16–22 –6 13
16. Bournemouth 14 3 4 7 16–30 –14 13
17. Luton Town 14 2 3 9 13–26 –13 9
18. Everton 14 5 2 7 15–20 –5 7
19. Burnley 14 2 1 11 15–32 –17 7
20. Sheffield United 14 1 2 11 11–39 –28 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik