PL: csak a fényjátékra lehet büszke az Aston Villa

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 23:05
null
Nicolo Zaniolo (balra) góljával csak pontot mentett az Aston Villa a Sheffield United ellen (Fotó: Getty Images)
Az Aston Villa kötelező győzelem helyett a 98. percben szerzett egyenlítő gólnak örülhetett a Premier League 17. fordulóját az utolsó helyen váró Sheffield United ellen, így nem tudta átvenni a vezetést a bajnokságban.

A mérkőzés látványos fényjátékkal kezdődött, a nézők a mobiltelefonjaikra letöltötték az Aston Villa applikációját, amelyben követniük kellett a program utasításait, és a végeredmény lenyűgöző lett.

 

Magára a mérkőzésre kevésbé lehet büszke az előtte zsinórban 15 hazai bajnokit megnyerő birminghami csapat, az összecsapást a tabella harmadik helyén váró Villa a sereghajtó elleni győzelemmel átvehette volna a vezetést, de Unai Emery csapata nem tudott mit kezdeni a sheffieldi védelemmel.

A gólhoz az 59. percben került legközelebb a vendéglátó, Leon Bailey be is talált Ollie Watkins passzából, de a VAR-ral hosszú percekig vizsgálták az esetet, és rábukkantak egy Aaron Ramsey-szabálytalanságra az akció építése közben, ami miatt érvénytelenítették a találatot.

Ahogy fogyott az idő, úgy vált egyre türelmetlenebbé a Villa, és úgy nyílt ki hátul a védelme, lehetőséget adva a Sheffieldnek. A sárga mezesek több helyzetet is kidolgoztak, és a 89. percben Cameron Archer góljával meg is szerezték a vezetést.

A Villa a VAR-eset miatt plusz kilenc percet kapott Anthony Taylor játékvezetőtől, és a hosszabbítás nyolcadik percében Nicolo Zaniolo legalább az egyenlítő gólt megszerezte. A Villa a kötelező győzelem helyett csak ennek örülhetett, és bár pontszámban beérte az éllovas (és eggyel kevesebb meccset játszó) Arsenalt, az elvesztett két pont fájó Emeryék számára.

PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ

Aston Villa–Sheffield United 1–1 (Zaniolo 90+8., ill. Archer 89.)

Csütörtökön játszották
Crystal Palace–Brighton 1–1
(J. Ayew 45., ill. Welbeck 82.)
Szombat
13.30:
West Ham United–Manchester United (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Burnley
16.00: Luton Town–Newcastle United
16.00: Nottingham Forest–AFC Bournemouth
16.00: Tottenham Hotspur–Everton (Tv: Spíler1)
18.30: Liverpool FC–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Vasárnap
14.00:
Wolverhampton Wanderers–Chelsea (Tv: Spíler1)
A Manchester City–Brentford mérkőzést a City klub-vb-szereplése miatt elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 17 12 3 2 35–15 +20 39
2. Aston Villa 18 12 3 3 38–22 +16 39
3. Liverpool 17 11 5 1 36–15 +21 38
4. Manchester City 17 10 4 3 40–20 +20 34
5. Tottenham 17 10 3 4 35–23 +12 33
6. Newcastle 17 9 2 6 36–21 +15 29
7. Manchester United 17 9 1 7 18–21 –3 28
8. Brighton & Hove Albion 18 7 6 5 34–31 +3 27
9. West Ham 17 8 3 6 29–30 –1 27
10. Chelsea 17 6 4 7 28–26 +2 22
11. Fulham 17 6 3 8 26–29 –3 21
12. Brentford 17 5 4 8 24–24 0 19
13. Wolverhampton 17 5 4 8 21–29 –8 19
14. Bournemouth 16 5 4 7 21–30 –9 19
15. Crystal Palace 18 4 6 8 18–26 –8 18
16. Everton 17 8 2 7 22–20 +2 16
17. Nottingham Forest 17 3 5 9 17–30 –13 14
18. Luton Town 16 2 3 11 17–32 –15 9
19. Sheffield United 18 2 3 13 13–44 –31 9
20. Burnley 17 2 2 13 16–36 –20 8
Pontlevonások: Everton 10 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik