PL: a Man. City a sereghajtó elleni győzelemmel zárta az évet

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 18:06
null
A Manchester Citynek nem okozott gondot a Sheffield United (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójában a Manchester City 2–0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet, míg az Aston Villa csak nehezen tudta felülmúlni a mérkőzést tíz emberrel befejező Burnleyt. A Wolverhampton az Evertont, a Crystal Palace a Brentfordot verte meg.

MANCHESTER CITY–SHEFFIELD UNITED

A Manchester City az utolsó helyen álló Sheffield United ellen az első félidőben csupán kétszer találta el a kaput, igaz, egyikből gól született. Rodri a tizenhatosról eresztett el okos lövést a kapu jobb oldalába a 14. percben.

Hasonlóan folytatódott a mérkőzés a második játékrészben, Pep Guardiola csapata nagy arányban birtokolta a labdát, és olykor ritmust váltva kidolgozott egy-egy helyzetet. Így történt a 61. percben is, amikor szép bal oldali támadás végén Phil Foden tette középre, az érkező Julián Álvarez pedig pár méterről az üres kapuba kotorta a labdát. A mérkőzés hátralevő részében az okozta az izgalmakat, hogy az augusztus óta sérüléssel bajlódó Kevin De Bruyne visszatér-e a pályára. Nos, Guardiola elküldte melegíteni a belgát, aki pályára már nem léphetett, a Manchester City nélküle is győzelemmel zárta az évet. 2–0


ASTON VILLA–BURNLEY

A Manchester United ellen leadott kétgólos előnyt próbálta feledtetni a Burnley ellen az Aston Villa. A mérkőzés elején Ollie Watkins került helyzetbe, lövését azonban védte James Trafford. A 28. percben felpörögtek az események. Előbb Watkins tálalt Leon Bailey elé, aki kilőtte a jobb felső sarkot, majd pár perccel később Zeki Amdouni egyenlített. Még a félidő vége előtt ismét Watkins volt ez egyik főszereplő, a 28 éves támadó ezúttal Moussa Diabyt találta meg remek labdával, a francia pedig ismét vezetést szerzett a Villának a 42. percben.

A második félidőben Sander Berge megkapta második sárga lapját, így emberelőnybe kerültek a hazaiak. A Burnley viszont így sem tett le az egyenlítésről. Lyle Foster első próbálkozása még elkerülte a kaput, tíz perccel később viszont remek szólót követően kilőtte a jobb alsót, így 2–2-re módosult az állás. Az Aston Villa mindent megtett a győztes gól begyötréséért, s ezt Douglas Luiz tizenegyese révén sikerült is elérnie a 89. percben. Győzelmével a Villa pontszámban beérte a listavezető és hétfőn játszó Liverpoolt a tabella élén. 3–2

CRYSTAL PALACE–BRENTFORD

A Brentford Keane Lewis-Potter révén már a második percben vezetést szerzett a Crystal Palace otthonában. A hazaiak a két gólt szerző Michael Olise vezérletével fordítottak, sőt a francia duplája között Eberechi Eze is betalált. A Brentford így zsinórban ötödik mérkőzésén szenvedett vereséget, míg a Palace nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg. 3–1

WOLVERHAMPTON–EVERTON

A Wolverhampton végig fölényben játszott az Everton ellen. Az első félidőben Max Kilman volt jókor jó helyen, és belőtte a kipattanót. A második félidő elején Matheus Cunha növelte a hazaiak előnyét, aztán a brazil kiosztott egy gólpasszt Craig Dawsonnak, aki beállította a 3–0-s végeredményt. A Wolverhamtpon sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg, míg az Everton ezúttal is vereséget szenvedett.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ

Aston Villa–Burnley 3–2 (Bailey 29., Diaby 42., Douglas Luiz 89. – 11-esből, ill. Amdouni 31., Foster 72.)
Kiállítva: Sander Berge (56., Burnley)
Crystal Palace–Brentford 3–1 (Olise 14., 58., Eze 39., ill. Lewis-Potter 2.)
Manchester City–Sheffield United 2–0 (Rodri 14., J. Álvarez 61.)
Wolverhampton–Everton 3–0 (Kilman 25., Cunha 53., Dawson 61.)
KORÁBBAN
Luton–Chelsea 2–3 (Barkley 80., Adebayo 87., ill. Palmer 12., 70., Madueke 37.)
KÉSŐBB
18.30: Nottingham–Manchester United (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
15.00: Fulham–Arsenal (Tv: Spíler1)
15.00:
Tottenham–Bournemouth (Tv: Match4)
HÉTFŐ
21.00: Liverpool–Newcastle (Tv: Match 4)
KEDD
20.30: West Ham–Brighton (Tv: Spíler 1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 12 6 1 39–16 +23 42
2. Aston Villa 20 13 3 4 43–27 +16 42
3. Manchester City 19 12 4 3 45–21 +24 40
4. Arsenal 19 12 4 3 36–18 +18 40
5. Tottenham 19 11 3 5 39–28 +11 36
6. West Ham 19 10 3 6 33–30 +3 33
7. Manchester United 19 10 1 8 21–25 –4 31
8. Brighton & Hove Albion 19 8 6 5 38–33 +5 30
9. Newcastle 19 9 2 8 37–25 +12 29
10. Chelsea 20 8 4 8 34–31 +3 28
11. Wolverhampton 20 8 4 8 30–31 –1 28
12. Bournemouth 18 7 4 7 27–32 –5 25
13. Crystal Palace 20 5 6 9 22–29 –7 21
14. Fulham 19 6 3 10 26–34 –8 21
15. Brentford 19 5 4 10 26–31 –5 19
16. Nottingham Forest 19 4 5 10 22–34 –12 17
17. Everton 20 8 2 10 24–28 –4 16
18. Luton Town 19 4 3 12 23–37 –14 15
19. Burnley 20 3 2 15 20–41 –21 11
20. Sheffield United 20 2 3 15 15–49 –34 9
Pontlevonások: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik