Man. United: hiába remekel Greenwood, nincs visszatérés

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 22:30
null
Fotó: AFP
Tanulságos a sorsa... A Manchester United üstökösét, Mason Greenwoodot tavaly januárban nemi erőszak gyanújával őrizetbe vették, és bár óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, majd ejtették ellene a vádakat, klubja a felháborodott játékosok, alkalmazottak és szurkolók miatt nem tart rá igény. Az angol sajtó szerint akkor sem, ha bombaformába lendült a La Ligában.

A támadót 2025-ig köti szerződés az MU-hoz, egy idényre kölcsönbe került a Getaféhez, ahol 11 mérkőzésen 7 kanadai pontot jegyez; novemberben három góllal és két gólpasszal jelezte, hogy lassan visszanyeri a korábbi formáját. A legutóbbi pár bajnokiján a spanyol As értesülései szerint több Premier League-es csapat megfigyelői is jelen voltak, a nyáron ugyebár a másodosztályú angol kérők is visszatáncoltak.

„Amióta megérkezett hozzánk Mason, nagyon sok türelemmel dolgozunk vele. Mindannyian tudjátok, hogy két éve nem játszott. Nagyon nagy volt a kihagyás és a mérkőzéshiány, mindenki segítsége kellett neki, hogy kilábaljon ebből a helyzetből. A siker most sokaké” – nyilatkozta róla mestere, Pepe Bordalás.

„Nagyszerű gól volt, de hát tudjuk, milyen jó játékos, és még nincs is topformában. Nagyon boldog vagyok, mert fenomenálisan sikerült a beilleszkedése, és gratulálok a csapattársainak is, akik rengeteget segítettek neki” – tette hozzá.

Ezért is szeretné a Getafe, ha még egy évre kölcsönkapná a játékost. Az As kiemelte, hogy a szurkolók gyorsan megszerették, Greenwood pedig az összes elétett lapot, képet aláírja, és nem hagyja abba az autogramosztást, amíg el nem fogynak a szurkolók, és mindenkivel készségesen fotózkodik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik