Liverpool: Szoboszlai Dominik fantasztikus futballista – Alexis Mac Allister

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 08:04
null
Alexis Mac allister szeret Szoboszlai Dominikkal játszani (Fotó: Getty Images)
A West Ham United legyőzése után is ki lehet emelni a magyar válogatott csapatkapitányát, aki az egész pályát bejátszotta.

Sorozatban ötödik bajnoki győzelmét aratta a Liverpool, vasárnap 3–1-re verte meg hazai pályán a West Ham Unitedet. A találkozót követő sajtótájékoztatón Jürgen Klopp elégedetten értékelt, ám nem felejtette el megemlíteni a hibákat is csapata játékában.

„Pontosan olyan nehéz mérkőzést játszottunk, mint amilyenre számítottam – mondta a Liverpool német menedzsere. – Voltak jó pillanataink, különösen az első félidőben, de nem tudtuk a kellő mértékben irányításunk alatt tartani a mérkőzést, ami a West Ham ellen amúgy is nagyon nehéz. A pálya olyan helyein vesztettünk labdát, ahol nagyon nem kellett volna, az első gólunk azonban szuper kontratámadás végén született. A West Ham egyenlítése nem ért váratlanul, a második félidőben viszont sokkal jobban kontrolláltuk a történéseket, és remek gólokat szereztünk. A cserék jól szálltak be, mindenki kiválóan teljesített, büszke vagyok a srácokra.”

Klopp a futballisták közül ezúttal külön is kitért Darwin Núnezre, az uruguayi támadó most kezd olyan formában futballozni, mint amit egy éve az érkezésekor vártak tőle.

„Elképesztő fejlődést mutatott az elmúlt hetekben, rendkívül veszélyes a kapura – méltatta játékosát a Klopp. – Fizikai­lag és mentálisan is nagyon erős játékos, aki kitűnően bánik a labdával. Ráadásul védekezésben is egyre nagyobb szerepet vállal magára, már sokkal jobban érzi, milyen mozgást kell végeznie az ellenfél térfelén. Curtis Jones és Szoboszlai Dominik is sokat segít neki, amilyen rugalmasan mozognak és ahogyan bejátsszák az egész pályát.”

 

A Liverpool magyar középpályásának a West Ham ellen is jó mérkőzése volt, a brit sajtó egyöntetűen dicséri az ötletességét és a pontos passzait, s a videómegosztó portálokat bejárta az a felvétel, amint a mérkőzés 88. percében szélsebesen letámadja a hátul passzolgató védőket, labdát szerez, és támadást indít. A Sofascore statisztikái szerint 103 labdaérintése volt a találkozón, míg a passzpontossága 93 százalék, csapatának négy helyzetet alakított ki, és kilencszer szerzett labdát. Szoboszlai Dominik játékát a Liverpool-szurkolók továbbra is előszeretettel hasonlítják a klublegenda Steven Gerrardéhoz, csapattársai azért nem merészkednek ennyire messzire, ám szeretnek vele futballozni.

„Szoboszlai fantasztikus futballista, élmény vele játszani – méltatta a magyar középpályást Alexis Mac Allister a liverpoolfc.com oldalon.  – Boldog vagyok, hogy a Liverpoolhoz tartozom, kiváló a csapatunk. A West Hamet megérdemelten győztük le, örülök, hogy gólpasszal tudtam segíteni. A program sűrű, három-négy naponta mérkőzést játszunk, de ez nem gond, készen állunk a következő kihívásra.”

Ha megindul, nehezen lehet utolérni Szoboszlai Dominikot, aki a West Ham ellen is jól futballozott (Fotó: Getty Images)
Ha megindul, nehezen lehet utolérni Szoboszlai Dominikot, aki a West Ham ellen is jól futballozott (Fotó: Getty Images)

A Liverpoolra a héten két mérkőzés vár, szerdán a Ligakupában a Leicestert fogadja, szombaton a Premier ­League-ben a Tottenham vendége lesz.

Kerkez Milos nem értette meg kapusát
Nem sikerült jól az AFC Bournemouthnak és Kerkez Milosnak a Brighton & Hove Albion elleni hétvégi bajnoki. A cseresznyések 3–1-re kikaptak, a 19 éves magyar válogatott hátvéd öngólt fejelt.
„Már-már éreztem, hogy a kezemben van a labda, ám Milos úgy vélte, hogy ki tudja fejelni – idézte Netót, a Bournemouth kapusát a bournemouthecho.co.uk oldal – Azt hiszem, nem értett meg, szóltam, hogy enyém lesz a labda. Gyorsan történt minden, a futballban néha előfordulnak ehhez hasonló szituációk.”
J. Á.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Manchester City–Nottingham Forest 2–0 (Foden 7., Haaland 14.)
Kiállítva: Rodri (46. – Man. City)
Crystal Palace–Fulham 0–0
Luton Town–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Morris 65. – 11-esből, ill. Pedro Neto 50.)
Kiállítva: Bellegarde (39. – Wolverhampton)
Brentford–Everton 1–3
(M. Jensen 28., ill. A. Doucouré 6., Tarkowski 67., Calvert-Lewin 71.)

Burnley–Manchester United 0–1 (Bruno Fernandes 45.)
Sheffield United–Newcastle United 0–8 (Longstaff 21., Burn 31., Botman 35., Wilson 56., Gordon 61., Almirón 68., Bruno Guimaraes 73., Isak 87.)
Arsenal–Tottenham Hotspur 2–2
(Romero 26. – öngól, Saka 54. – 11-esből, ill. Szon Hung Min 42., 55.)
Brighton & Hove Albion–AFC Bournemouth 3–1 (Kerkez 45+2. – öngól, Mitoma 46., 77., ill. Solanke 25.)
Chelsea–Aston Villa 0–1 (Watkins 73.)
Kiállítva: Gusto (58., Chelsea)

Liverpool–West Ham United 3–1 (Szalah 16. – 11-esből, Nunez 60., Diogo Jota 84., ill. Bowen 42.)

A 2. forduló elhalasztott Luton Town–Burnley mérkőzését október 3-án rendezik.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 6 6 16– 3 +13 18
2. Liverpool FC
6 5 1 15– 5 +10 16
3. Brighton & Hove Albion 6 5 1 18– 8 +10 15
4. Tottenham Hotspur
6 4 2 15– 7 +8 14
5. Arsenal 6 4 2 11– 6 +5 14
6. Aston Villa 6 4 2 12–10 +2 12
7. West Ham United
6 3 1 2 11–10 +1 10
8. Newcastle United
6 3 3 16– 7 +9 9
9. Manchester United 6 3 3 7–10 –3 9
10. Crystal Palace 6 2 2 2 6– 7 –1 8
11. Fulham 6 2 2 2 5–10 –5 8
12. Nottingham Forest 6 2 1 3 7– 9 –2 7
13. Brentford 6 1 3 2 9– 9 0 6
14. Chelsea 6 1 2 3 5– 6 –1 5
15. Everton 6 1 1 4 5–10 –5 4
16. Wolverhampton Wanderers
6 1 1 4 6–12 –6 4
17. AFC Bournemouth 6 3 3 5–11 –6 3
18. Luton Town 5 1 4 3–11 –8 1
19. Burnley 5 1 4 4–13 –9 1
20. Sheffield United 6 1 5 5–17 –12 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik