Liverpool: „Szerintem nem volt piros lap” – Klopp Van Dijk kiállításáról

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 07:49
null
Jürgen Klopp egy edzőmeccsen nem küldte volna le a pályáról Virgil van Dijkot (Fotó: Getty Images)
Darwin Núnez duplájának köszönhetően a Liverpool tíz emberrel fordított a St James' Parkban a Newcastle United ellen az angol Premier League harmadik fordulójában. A mérkőzés után a vendégek menedzsere, Jürgen Klopp csapatának hőséről és Virgil van Dijk kiállításáról is beszélt.

 

„Az az igazság, hogy a több mint ezer meccses edzői karrierem során még sosem volt ilyen mérkőzésem – kezdte Jürgen Klopp a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót. – Nem mintha soha nem fordítottunk volna meg meccseket, de 10 emberrel, ilyen környezetben, ilyen ellenféllel szemben. Nem is arról van szó, hogy nem emlékeznék rá, biztos vagyok benne, hogy soha nem fordult ilyen elő, ezek a pillanatok nagyon ritkák.”

Darwin Núnez harmadszor is csereként lépett pályára a bajnokságban, Klopp azonban az uruguayi duplája ellenére nem garantálja, hogy az Aston Villa ellen már a kezdő tagja lesz: „Sosem döntöttem még a meccs előtti héten a felállásról, majd meglátjuk”.

„Mielőtt pályára lépett, csak megöleltem és bátorítottam, hogy menjen és küzdjön a csapatért. Darwin nem örül, hogy nem kezd, de ez van, valakinek muszáj a padon ülnie az idény ilyen korai szakaszában, nem kezdhet minden játékosunk” – folytatta Klopp, aki hozzátette, a válogatott szünet után rengeteg meccset kell játszaniuk, így szüksége van Núnezre is.

A német szakembert Virgil van Djik kiállításáról is kérdezték: „Szerintem ez nem piros lap. Alig volt kontaktus és a labdára ment, de igazából, mit mondhatnék? Ezek a döntések ilyenek, nem tudom őket megváltoztatni, és nem is akarom. Az a kérdés, hogy adnék-e ezért pirosat egy edzőmeccsen? Egyértelműen nem. Megvannak az okai, amiért nem vagyok játékvezető, és ezek azok”.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Newcastle United–Liverpool 1–2 (1–0)
Newcastle
, St James' Park,52 214néző.Vezette:Brooks
Newcastle:
Pope – Trippier, Schär, Botman (Targett, 87.), Burn – Tonali (Longstaff, 72.), Bruno Guimaraes, Joelinton (Elliot Anderson, 82.) – Almirón, Isak (C. Wilson, 72.), Gordon (Barnes, 72.).Menedzser:Eddie Howe
Liverpool:Alisson – Alexander-Arnold, Van Dijk, Matip (Darwin Núnez, 77.), Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Quansah, 77.),Endo (Elliott, 58.) – Szalah, Gakpo (Diogo Jota, 58.), Luis Díaz (Joe Gomez, 33.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Gordon (25.), ill. Darwin Núnez (81., 90+3.)
Kiállítva:
Van Dijk (28.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik