Chelsea: „Hazard a leglustább labdarúgó, akit valaha láttam”

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 11:35
null
John Obi Mikel állítja: Eden Hazard a leglustább labdarúgó, akit valaha látott (Fotó: Getty Images)
Érdekes interjút adott a Dubai Eye 103.8-nak John Obi Mikel. A pályafutása során többek között az angol Chelsea-t is erősítő nigériai válogatott középpályás beszélt karrierje legjobb edzőjéről, arról, hogy José Mourinho egyszer megsiratta Mohamed Szalahot, illetve arról is, hogy korábbi klubtársát, a belga Eden Hazard-t tartja a leglustább labdarúgónak.

John Obi Mikel 2006 és 2017 között erősítette a londoni kékeket. A Dubai Eye 103.8-nak adott interjújában pedig több érdekes történetet is felelevenített akkori időszakából.

A 2021-ben visszavonuló egykori nigériai válogatott középpályás többek között visszaemlékezett arra, amikor 2014-ben a svájci FC Baseltől igazolt Mohamed Szalahot José Mourinho az öltözőben egyszer annyira kritizálta, hogy az egyiptomi elsírta magát. A portugál menedzser ezt követően a nyilvánosság előtt is bírálta a támadót, aki azt mondta, mentálisan nincs kész arra, hogy sikeres legyen a Stamford Bridge-en.

Mikel beszélt arról is, karrierje legjobb edzőjének Carlo Ancelottit tartja.

„Ő teljesen máshogy beszélt a játékosokkal. Olyan nyugodt volt. Sosem emelte fel a hangját, de más módon átadta az üzenetet, ha nem játszottunk jól. Más menedzserek üvöltöztek. Mourinhótól féltem. A dolgok, amiket tett a játékosokkal…” – fogalmazott Mikel.

A nigériai a beszélgetés egy pontján elmondta, akkor tudta meg, milyen egy igazi edzés, amikor csatlakozott a Chelsea-hez.

„Úgy játszunk a mérkőzéseken, ahogy az edzéseken teljesítünk. Repkednek a szerelések, a párharcok, mert mindenki ott akar lenni a hétvégi kezdőcsapatban és annak nincs ott helye, aki azt mondja: »Ma nem akarok edzeni«. Az egyetlen játékos, aki ezt megtette, az Eden Hazard” – jelentette ki Mikel, mire a műsorvezetők óriási nevetésben törtek ki.

„Ő sosem edzett. A leglustább labdarúgó, akit valaha láttam. De amikor jött a hétvége, akkor úgy teljesített, hogy ő nyerte el a meccs embere díjat” – tette hozzá a korábbi középpályás, aki a belgáról elmondta, a Real Madridnál fogyott valamennyit, ám a Chelsea-nél a mérkőzéseket megelőző napon a vacsora után húsz perccel Hazard még rizspudingot evett, ennek ellenére a mérkőzéseken mindig remekül teljesített.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik