Manchester City: Az alázatosság a legfontosabb - Negredo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 18:30
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City spanyol csatára, Álvaro Negredo szerint karrierének eddigi sikereinek a kulcsa az alázatosság.
A 28 éves támadó a nyáron 16.4 millió fontért cserébe érkezett Sevillából a Manchester Cityhez, amelynek színeiben a szezonban már 23 alkalommal volt eredményes, a legutóbbi 8 fellépésen pedig még úgy is 9 gólnál jár, hogy az utolsó kettőn nem volt eredményes. Negredo Iberdrolának adott nyilatkozatában azonban felhívta a figyelmet az önelégültség veszélyeire.„Nem hiheted azt, hogy jobb vagy mindenkinél – mondta Negredo. – A tanácsom a fiatal tehetségeknek az lenne, hogy legyenek alázatosak, emlékezzenek, honnan indultak el. Ez az, amit én megtanultam, nem szabad azt hinni, hogy jobb vagy a többieknél, és minden nap keményen kell dolgozni, hogy továbbra is eredményes legyél.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik