Fulham: Dempsey nem hajlandó pályára lépni, távozni akar

Vágólapra másolva!
2012.08.18. 14:37
Visszautasította a pályára lépést, és távozni akar az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Fulhamből az amerikai válogatott Clint Dempsey.

Az előző szezont a kilencedik helyen záró londoni csapat edzője, Martin Jol pénteken számolt be a játékos döntéséről: „Clint elmondta, hogy távozni kíván, nem akar többé pályára lépni a klub színeiben” – mondta a holland szakember. Hozzátette azt is, hogy Dempsey nem lesz ott a Fulham első bajnoki mérkőzésén, a Norwich elleni szombati találkozón.

A 29 esztendős támadó 46 mérkőzésen 23-szor talált az ellenfelek hálójába az elmúlt idényben, s ezzel házi gólkirály lett a csapatban, amelyben 2007 óta szerepelt. Most egy Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez igazolna, s a Liverpool is érdeklődött utána.

Dempsey szerződése egy év múlva jár le a Fulhamnél. Az még kérdéses, hogy hol folytatja a pályafutását a 87-szeres válogatott labdarúgó. A twitter-oldalán egyelőre annyit írt: „nemsokára kiderül az igazság”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik