NHL: súlyos agyrázkódásai miatt visszavonult a korábbi 1/1-es

Vannak szerencsés csillagzat alatt született hokisok. Ilyen például Jaromír Jágr, akit pályafutása nagy részében elkerültek a sérülések, jó csapatokhoz került, mindent megnyert, amit csak lehetett, és még 45 évesen is karistolta a jeget az NHL-ben.

Na, Rick Nash nem ilyen.

A MODERN HOKIS PROTOTÍPUSA

A kanadai csodagyereknek számított: szélvészgyors, mellette úgy tüzelt, akár egy ágyú, technikás volt és kiszámíthatatlan, a korongtól lehetetlen volt megszabadítani, és ehhez csaknem két méter és száz kiló társult. Csak hát minél nagyobb valaki, annál nagyobbat tud esni.

Nash pályafutását alapjában határozta meg, hogy a 2002-es újoncbörzén a Columbus Blue Jackets választotta ki, mondani sem kell, generációja legnagyobb ígéreteként az első helyen – hősünk rosszabb helyre nem is kerülhetett volna.

A két évvel korábban a bővítés kedvéért alapított klub az NHL egyik legreménytelenebb csapata volt. A 18 esztendős újonc mégsem roskadt össze az elvárások súlya alatt, első NHL-meccsén betalált, s korát meghazudtoló módon a vállára vette a szedett-vedett brigádot. Már ekkor 17 gólig és 39 pontig jutott, jelölték is a legjobb újoncnak járó Calder-trófeára, ám azt végül a védő Barret Jackman húzta be előle, aki aztán messze nem futott be olyan pályaívet, mint Nash.

Ez azonban csak a kezdet volt. Második szezonja már lélegzetelállítóan pazar lett: meg sem állt 41 gólig: olyan szupersztárokkal került egy polcra, mint Jarome Iginla és Ilja Kovalcsuk. Ja, és nem mellékesen, az NHL történetének legfiatalabb gólkirálya lett 19 esztendősen!

A probléma éppen „csak” annyi volt, hogy Nash és a Columbus esete is mintázza, hogy egy fecske nem csinál nyarat.

Noha a szenzációszámba menő szezon után a klub nem egészen 20 évesen megtette csapatkapitány-helyettesnek, és ő szezonról szezonra hozta is tőle elvárhatót, a Blue Jackets – nagyban köszönhetően a szakmát még csak tanuló, amatőr vezetőségnek és az ezzel összefüggő, elhibázott játékospolitikának – képtelen volt előrelépni, annyira gyenge volt, hogy Nash gyakorlatilag szélmalomharcot vívott.

EGYETLEN PLAYOFF TÍZ ESZTENDŐ ALATT

Pedig rajta tényleg nem múlott: rendre meglőtte a legalább 30 gólját, ám a szakvezetőség képtelen volt köré normális csapatot felhúzni, így remeklése ellenére is csupán fennállása tizedik esztendejében, 2009-ben volt képes először beesni a rájátszásba – és akkor is úgy söpörte ki a Detroit Red Wings, hogy a lábuk nem érte a földet…

Nash ennek ellenére töretlenül bízott, hű maradt a Blue Jacketshez. Az addigra már világbajnok, a következő évben Kanadát hét meccsen öt ponttal olimpiai bajnoki címig is segítő klasszis még három idényen át kínlódott, mielőtt végleg belátta, a csapat menthetetlen, ő pedig tíz hosszú esztendőt pocsékolt el pályafutásából. Egy ilyen kaliberű játékos ennél többet érdemelt, és ezt mindenki tudta.

Mondani sem kell, játékjogáért a fél NHL sorba állt. Nash végül a holtszezon legnagyobb csereügyletének keretében az akkoriban bajnokesélyes New York Rangershez igazolt, hogy begyűjtse az egyetlen, de talán legfontosabb még hiányzó trófeáját, a Stanley-kupát.

Csakhogy New York-i kalandja rosszabbul nem is kezdődhetett volna.

VÁLTÁS, AGYRÁZKÓDÁS, ELBUKOTT NAGYDÖNTŐ

Kezdjük ott, hogy a 2004–2005-ös lockout után az újabb bérviták miatt félő volt, hogy a 2012–2013-as idény is elmarad, úgyhogy Nash visszament a svájci élvonalbeli, a Davoshoz, ahol a 2004–2005-ös lockout ideje alatt is játszott, s lett bajnok.

A csonka NHL-idény rajtja után olyasmi történt a kiváló csatárral, ami örökre megváltoztatta karrierje alakulását. Az egyik bajnokin durván ütközött az akkor a San Jose Sharksban játszó Brad Stuarttal, Nash csúnya agyrázkódást szenvedett, a következő 17 mérkőzést ki kellett hagynia, és habár Columbusban is csupán egyetlen olyan idénye volt, amelyben valamennyi meccsen pályára lépett – innentől nem volt már a régi.

Visszatérése után néhány hónappal az NHL egyik ügyeletes hentese, Milan Lucic tarolta le, jött az újabb agyrázkódás, Nash a visszatérése utáni 25 meccsen árnyéka volt önmagának, ráadásul a sors még kegyetlenebb tréfát űzött vele. Csapata eljutott a nagydöntőig, noha ő alig érte el a fél pont per meccs-átlagot, a végső akadályban közösen elbuktak: a Los Angeles Kings lett a bajnok, Nash így továbbra is hiába áhítozott a Stanley-kupára.

És közelebb már nem is jutott hozzá.

Az is kisebb csoda, hogy ilyen előzmények után 79 meccsen 42 góllal és 69 ponttal megdöntötte a saját karriercsúcsát, de a Tampa Bay Lightning ellen hétmeccses thrillerben elbukott főcsoportdöntő után a Rangers és ő is lejtmenetet vett.

Kialakult a krónikus hátfájása is, maradék három New York-i idényében már csak harminc pontokat hozott, így tavaly februárban a Boston Bruinshoz cserélték. Itt már elviselhetetlen fájdalmak gyötörték, mindössze 11 bajnokin tudott jégre lépni, ráadásul márciusban megint agyrázkódást szenvedett. Felvetődött, kihagy egy évet, és pihen, ám múlt pénteken bejelentette: nincs tovább.

Ügynöke elmondta: kényszerű döntés ez, mert bár Nash nagyon szeretett volna még játszani, orvosai egyértelmű véleménye szerint újabb agyrázkódás esetén már jelentős esélye lenne komoly agykárosodásra.

A bejelentés után három nappal éppen Blue Jackets–Rangers bajnokit rendeztek az NHL-ben, ez tökéletes apropó volt a méltó búcsúztatására. Az ünnepélyes korongbedobást a mosolygó Nash végezte el feleségével és három gyermekével, utána pedig elmondta: noha szeretett játszani New Yorkban és Bostonban is, mindig Columbus maradt az otthona, azóta is itt él a családdal. Majd keserédesen hozzátette: „Nem is olyan rossz ez a nyugdíj. Azóta végre a családommal tölthetem az időmet, és a következő fejezetre koncentrálok az életemben.”

Rick Nash minden idők egyik legjobbjaként, az aktív játékosok közül a harmadik legtöbb lőtt góllal fejezi be Stanley-kupa nélkül is nagyszerű pályafutását: visszavonulásáig csak Alekszandr Ovecskin és Patrick Marleau talált be nála többször az ellenfelek kapujába!