NFL: ezt az egyetlen dolgot szabta aláírása feltételéül Tom Brady

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 15:26
null
Brady először váltott csapatot az NFL-ben (Fotó: AFP)
Meglehetősen szokatlan, ám jobban belegondolva mégis teljesen érthető dolgot kért szerződése aláírásának feltételéül Tom Brady, a tengerentúli profi amerikaifoci-bajnokságban (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers újdonsült irányítója.

 


A 42 éves, hatszoros Super Bowl-győztes Tom Brady 20 év után elhagyta a New England Patriotsot, és két napja azt is bejelentette, hogy a Tampa Bay Buccaneersnél folytatja. Mára aztán az is kiderült, hogy az ilyenkor szokásos kérések helyett Brady egészen szokatlan feltételhez kötötte a kontraktus aláírását.

„Brady sohasem kérte, hogy ellenőrzést gyakorolhasson a támadószekció fölött, nem kérte a Bucs vezetőitől azt sem, hogy külön az ő kedvéért igazoljon a klub valakit, sőt, a Patsnél hozzánőtt 12-es számra sem volt igénye – utóbbit egyébként a fiatal elkapó, az először Pro Bowlra beválasztott Chris Godwin viseli, bár nem kétséges, hogy ha kérné Brady, megkapná tőle a mezt. De nem, Brady egészen mást kért a klub vezetőitől, amikor aláírt: a csapat teljes játékoskeretének, vagyis a keret összes tagjának a telefonszámát – írta a Tampa Bay Times újságírója, Rick Stoud lapjában „az NFL története legnagyszerűbb szabad ügynökének Tampába csábításának háttérsztoriját″ felgöngyölítő cikkében.

Persze, Brady kérése valahol érthető, hiszen eddigi pályafutása során az NFL-ben egyetlen klubváltáson sem esett át, nem kellett egyszerre egész csapatnyi új játékossal megismerkednie és elfogadtatnia magát velük.

Most azonban erre van szüksége és ehhez jó úton indult el.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals
2. Washington Redskins
3. Detroit Lions
4. New York Giants
5. Miami Dolphins
6. Los Angeles Chargers
7. Carolina Panthers
8. Arizona Cardinals
9. Jacksonville Jaguars
10. Cleveland Browns
11. New York Jets
12. Las Vegas Raiders
13. San Francisco 49ers
a Coltstól
14. Tampa Bay Buccaneers
15. Denver Broncos
16. Atlanta Falcons
17. Dallas Cowboys
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Minnesota Vikings a Billstől
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks
28. Baltimore Ravens
29. Tennessee Titans
30. Green Bay Packers
31. San Francisco 49ers
32. Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/13.
A San Francisco 49ers kapta az Indianapolis Coltstól a DeForest Bucknert érintő cserében
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/22.
A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefon Diggst érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik