NFL: egész oldalas hirdetésben köszönt el Bradytől a Pats

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.22. 16:38
null
Kraft és Brady ünneplése a 2017-es Super Bowl-siker után (Fotó: AFP, archív)
Egész oldalas újsághirdetésben mondott köszönetet korábbi játékosának, Tom Bradynek a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots és annak tulajdonosa, Robert Kraft.

 

A 42 esztendős irányító 20 ott töltött évvel és hat bajnoki címmel a háta mögött hagyta el a bostoni együttest, és szerződött a Tampa Bay Buccaneershez. Kraft a Tampa Bay Times című napilapban vásárolt egy teljes oldalt, ahol egyrészt megköszönte Brady szolgálatait, másrészt kérte a floridai szurkolókat, hogy vigyázzanak rá.

Bradyt 2000-ben az amatőr játékosbörze (draft) 199. helyén szerezte meg a New England Patriots, és Bill Belichick vezetésével, valamint az ő irányításával az együttes szinte egyeduralkodóvá vált az NFL-ben: 2001 óta kilencszer jutott be a Super Bowlba, melyet hatszor meg is nyert. A rájátszásról azóta egyszer, 2008-ban maradt le a csapat, amikor Brady a szezon első meccsén megsérült. A Patriots 2011 és 2018 között sorozatban nyolcszor játszott döntőt az Amerikai Főcsoportban (AFC).

A legendás irányító a Patriots csapatával az alapszakaszban 219 győzelem mellett 64 vereséget szenvedett, a rájátszásban 30–11 a mérlege. Az All Star-gálának számító Pro Bowlra 14-szer választották be, az alapszakaszban háromszor, a Super Bowlban négyszer volt ő a legértékesebb játékos, és az NFL első évszázadának legjobb csapatának is tagja lett.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik