NFL: 2 milliót követelt a morcos kabala, „letörték a szarvát…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.29. 17:53
Túl sokat kért Joe Jurantich, a Minnesota Vikings kabalája, ezért huszonegy év után kénytelen elhagyni az NFL-t. A férfinak lejárt a szerződése, és az új megállapodás feltételének az elkövetkező tíz évre mérkőzésenként húszezer dollárt (5.6 millió Ft) szabott meg árként – ez nem tetszett a klubnak.

A Ragnar karakterét megtestesítő férfi eddig 1500 dollárt (420 ezer Ft) kapott meccsenként, ehhez képest a húszezer dolláros díj jelentős fizetésemelkedésnek számítana. Joe Jurantich a kétmillió dollárt a következő tíz évi munkájáért kérte, amelybe a nyolc hazai mérkőzés és az előszezon találkozói is beleszámítanak, azonban a klub nem kért belőle.

Ragnar 21 évig szolgálta az amerikai futballt (Fotó: Mirror)
Ragnar 21 évig szolgálta az amerikai futballt (Fotó: Mirror)

A szakállas karakter a rajongók kedvence volt, vikinghez illően hagyományos szarvas sisakot és szőrmét viselt, és a meccseken motorral hasított a pályára. Most azonban „letörték a szarvát”, ezentúl legfeljebb a lelátóról nézheti csapata összecsapásait.

 

Motorral hasított a pályára (Fotó: Mirror)
Motorral hasított a pályára (Fotó: Mirror)

2007 óta osztozkodnia kellett a népszerűségen Viktorral, a csapat hivatalos kabalájával. Úgy tűnik, hogy hiába Ragnar próbálkozása a népszerűségemelésre, Viktor a befutó a klubnál.

 

2007-től Viktor a Minnesota Vikings hivatalos kabalája, vele konkurált Ragnar  (Fotó: Mirror)
2007-től Viktor a Minnesota Vikings hivatalos kabalája, vele konkurált Ragnar  (Fotó: Mirror)

A Minnesota Vikings hivatalosan is bejelentette, hogy többször leültek tárgyalni, de nem tudtak megállapodni Jurantichcsal. Ragnar elkeseredésében közzétett egy képet a Facebook-oldalán, amelyen teljes Viking-szettben otthonról nézi a csapat mérkőzését: „Nem jó érzés itthon ülni. Nem én választottam ezt, nem tetszik a döntés. Hiányoznak a rajongóim és a támogatásuk.”

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook


Ragnar a dán történelem egyik legkegyetlenebb viking karaktere, a mitológia szerint nőket gyújtott fel és egész falvakat erőszakolt meg.

A szurkolók kedvence volt (Fotó: Mirror)
A szurkolók kedvence volt (Fotó: Mirror)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik